Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.16.

Durva részlet derült ki a nagy port kavaró Deák téri kettős emberölésről

A rendőrség lezárta a nyomozást a Deák téri kettős gyilkosság ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében és vádemelési javaslattal átadta a nyomozati anyagot az ügyészségnek – jelentette be a BRFK életvédelmi osztályának vezetője kedden sajttájékoztatón, Budapesten.

Gál Sándor emlékeztetett: 2020. május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze.

Az akkor 18 éves Cs. Krisztián késsel többször megszúrt – vesén, szíven és tüdőn – két sértettet, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal – az egyikük 16 éves, a másik 21 éves volt – a helyszínen életét vesztette.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A BRFK munkatársai perceken belül azonosították és elfogták a gyanúsítottakat. Cs. Krisztián ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a 19 éves J. Dániel és ikertestvére, J. Marcell ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, az akkor 17 éves R. E. ellen csoportosan elkövetett rablás, az akkor 19 éves M. O. és a 17 éves K. B. ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás – ismertette az alezredes.

Elmondta: május 22-én Cs. Krisztián és a társaságában lévő ikrek, akik a Deák téren különböző szórakozóhelyeken ittak, hajnal 3 óra körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik.

Cs. Krisztián ettől „teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé. Kilenc centiméter pengehosszúságú késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút. Cs. Krisztián a 21 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről.

A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, ám a sérültek a helyszínen meghaltak.

Cs. Krisztiánt és az ikreket a gyilkosságok elkövetése után 25 perccel a közelben elfogták.

E bűncselekményt megelőzően Cs. Krisztián és öt társa összeverekedett egy másik társasággal is, akiknek ellopták a hordozható hangfalát, illetve egyiküket combon szúrták.

Cs. Krisztián, aki állami gondozásban nőtt fel és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, illetve kábítószerrel visszaélés miatt büntetőeljárás alatt állt, az őrizetbe vétele után írásbeli beismerő vallomást tett, ám ezt később visszavonta. Az ikrek – J. Marcell szintén büntetőeljárás alatt állt – beismerő vallomást tettek – közölte Gál Sándor, aki Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a verekedés idején mind a sértettek, mind a gyanúsítottak kábítószerek hatása alatt álltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát