Létrehozva: 2021.10.07.

Vadászati világkiállítás: kulisszatitkokat árult el a lovas bemutató szakmai rendezője

Többek között kiderült az is, hogyan tervezték meg a produkciót.

„Kisgyerekkorom óta huszár akartam lenni, ahogyan sok más gyerek is. Csak én nem kinőttem, hanem megélem a vágyamat„ – mesélte a Metropolnak Juhász Dénes, az „Egy a természettel” Vadászati Világkiállítás hagyományos lovas vadászati módok bemutatójának szakmai rendezője.

Fotó: Metropol

A Hungexpón és a Kincsem Parkban 75 ezer négyzetméternyi nettó látványosság és izgalom várja a vendégeket. A lovas produkció már véget ért, de a lelátón még lelkesen tapsolt a tömeg. A szereplők éppen akkor lazítottak korhű jelmezükön, amikor a Metropol munkatársa megérkezett a zömök pusztai lovak „birodalmába”.

Pusztai lovak parádéja a Kincsem Parkban

„Karacs 20 éves, és 3 éves kora óta van velem, most is vele vezetem a bemutatót” – magyarázta Dénes, aki korhű paszományos zubbonyt viselt. „Kazahsztáni ló, kistermetű, szívós és jó idegrendszerű. Kimondottan könnyűfegyveres harcmodorra tenyésztették. Több ezer éves szelektáció előzi meg egy-egy ilyen lófajta kinevelését. Ezek a keleti típusú lovak honfoglaló őseinkkel együtt jöttek be, és még a XX. század elején, a tőlünk nyugatabbra levő seregeknek is ilyen lovakat vásároltak. Sosem tűnt el hazánkból ez a típus, a magyar lótenyésztés róluk volt híres.„

„Mégsem engedhetünk el 10-12 rókát a pályán”

„Mindenki a saját lovával vesz részt a bemutatón, a lovakat pedig mobilistállókban tartjuk itt, a Kincsem Parkban„ – mondta Juhász Dénes. A lovas bemutató szakmai rendezője elárulta azt is, hogy hogyan tervezték meg a produkciót.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

„Szükségünk volt például mozgóvadakra. Elég nehéz lenne elengedni 10-12 rókát a pályán, ezért fantom állatokkal, 3D-s célpontokkal csináljuk a bemutatót. Ez a fajta látványosság a közönségnek nagyon tetszik. A tematikát illetően egy pusztai korral indulunk, agarász és solymász bemutatóval. Azután egy Árpád-házi, majd egy vegyesházi kor következik, és egy törökvész korabeli résszel zárjuk, amikor már a fekete lőporos fegyverek is jelen voltak a vadászatban” – ismertette a rendező.

A műbölénytől rettegtek a lovak

„Minden elemét élveztük a munkának, ami egyébként nagyon nagy összhangot igényelt. Durván fél éve kezdtük el a felkészülést, de volt némi rutinunk, a csapat már régóta dolgozik együtt. A legnehezebb feladatok egyike volt megszoktatni a lovakkal a bölény kinézetű zsákot, amire szőrt húztunk. Ugyanis rettegtek ettől, hiszen egy lónak az az alap ösztöne, hogyha valami hirtelen megmozdul a környezetében, akkor menekül„ – emlékezett vissza a felkészülésre Juhász Dénes.

NYITVATARTÁS

2021. szeptember 25. – október 14. mindennap: 10-19 óra Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet-módosítás, ami alapján az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól. Ennek értelmében a szeptember 25. és október 14. között megrendezésre kerülő világkiállítás és a kapcsolódó rendezvények programjai járványügyi korlátozások és védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek.

BEJÁRAT

I. kapu, III. kapu > (opens in a new tab)” href=”https://hungexpo.hu/wp-content/uploads/terkep_fekvo_latogatoi_2021_08_10_HUN.pdf” target=”_blank”>Térkép innen letölthető

Napijegy (50%) 1 200 Ft Családi jegy 6700 Ft (két felnőtt és legfeljebb három 18 éven aluli gyermek) Csoportos jegy 2200 Ft (legalább 10 csoportos jegy vásárlása esetén) 4 napos bérlet 7700 Ft (tetszőlegesen kiválasztott egymást követő 4 napon, napi egyszeri belépésre jogosít) 20 napos bérlet 14700 Ft (a rendezvény üzemelésének ideje alatt minden nap, napi egyszeri belépésre jogosít)

plusz 250 Ft kezelési költség

HELYSZÍNI JEGYÁRAK

Napijegy 3 000 Ft Napijegy (50%) 1 500 Ft Családi jegy 7000 Ft (két felnőtt és legfeljebb három 18 éven aluli gyermek) Csoportos jegy 2500 Ft (legalább 10 csoportos jegy vásárlása esetén) 4 napos bérlet 8000 Ft (tetszőlegesen kiválasztott egymást követő 4 napon, napi egyszeri belépésre jogosít) 20 napos bérlet 15 000 Ft (a rendezvény üzemelésének ideje alatt minden nap, napi egyszeri belépésre jogosít) 6 éves kor alatt a belépés díjtalan. A belépőjegy, bérlet a rendezvény bármelyik napján egyszeri belépést biztosít. A rendezvény terültén készpénzes fizetésre nincs lehetőség.

A Világkiállítás meglátogatásának legelengánsabb módja a VIP-jegy váltása.

Legyen Ön is házigazda, hívja meg legfontosabb üzleti partnereit az A pavilonban található Blaser VIP Lounge-ba! A megvásárolt jegy egy személy egyszeri VIP belépésére, valamint a rendezvény VIP szolgáltatásainak igénybevételére jogosít a rendezvény kiválasztott napján! A VIP jegy előnyei: – Behajtási lehetőség és kiemelt parkolóhely a rendezvény ideje alatt gépjárművel korlátozottan elérhető HUNGEXPO területén. – A Blaser Vip Lounge-ban a Bocuse d’Or áltál megálmodott, speciálisan a Világkiállításra készített menüsor fogyasztása. – Ugyanott kostoló a Világkiállítás válogatott italaiból. A Blaser Vip Lounge egy olyan exkluzív tér a Világkiállítás Nemzetközi Csarnokában, amely kiváló lehetőséget biztosít találkozók és beszélgetések lefolytatására a 20 nap során! A VIP belépők – az exkluzív szolgáltatások biztosítása miatt – limitált darabszámban vásárolhatók meg, 50. 000 Ft-os áron. VIP BELÉPŐ VÁSÁRLÁSA

KEDVEZMÉNYES (50%) JEGYRE JOGOSULTAK:

A kedvezmény igénybevételéhez a jogosultságot egyértelműen alátámasztó igazolvány, engedély, dokumentum illetve fényképes igazolvány felmutatása szükséges. Nyugdíjas Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamainak állampolgárai, akik 62 éves kor felettiek vagy a legalább 40 év szolgálati idővel öregségi nyugdíjban részesülő nők 62 éves kor alatt is (2017. okt. 1-től) a NYUFIG által az előző évi és folyó évre szóló ellátásokról megküldött éves összesítő (illetve az első évben a juttatásról szóló határozat) bemutatásával, személyi igazolvánnyal együtt. Diák Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamainak állampolgárai 6. életévük betöltésétől 26. életévük betöltéséig, 18 év felett diákigazolvány felmutatása mellett. A belépés napján, érvényes, Magyarországon hatályos horgászkártyával rendelkező személy A belépés napján, érvényes, Magyarországon hatályos vadászjeggyel rendelkező személy. Afázia – Az Újrabeszélők Egyesülete tagjai** Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) tagjai** Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete (DE) tagjai** Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány tagjai* Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tagjai** Fiatal Családosok Klubja tagjai* Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége (MSZSZ) tagjai** Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) tagjai** Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagjai** Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagjai* Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) tagjai** Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) tagjai**

*A maximálisan vásárolható kedvezményes gyermekjegyek száma a tagkártyán szereplő gyermekszám lehet.

**Jogosultanként max. 1 fő és 1 fő kísérő részére. Indokolt esetben az erre a célra megjelölt pénztárban soron kívül válthatják meg belépőjegyüket.

KUTYÁVAL ÉRKEZÉS

Belépés a III. kapunál. Belépés előtt a megfelelő védőoltások és a kutya chippel való ellátottságának igazolása kötelező! Kutya csak pórázon hozható be a rendezvény területére, a gazda saját felelősségére!

MEGKÖZELÍTÉS

A világkiállítás a Volánbusz által biztosított külön buszokkal díjmentesen megközelíthető. Az elektromos buszok 5 útvonalon naponta 8:00 és 19:00 (D,E vonalak), valamint 8:00 és 20:00 óra (A,B,C vonalak) között indulnak. A vonal: Stadion, autóbusz-állomás − Pillangó utca (BKK megállóhely) − Örs vezér tere (VOLÁNBUSZ megállóhely) − HUNGEXPO, 3-as kapu (BKK megállóhely) − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Stadion, autóbusz-állomás B vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Budapest, Deák Ferenc tér (BKK megállóhely) (Hotel Kempinski, Ritz Carlton, ARCadia) − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) C vonal: Monor, autóbusz-állomás − Vecsés, Iskola utca (VOLÁNBUSZ megállóhely) − Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) D vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Huszár utca (BKK megállóhely) − Hotel Hungaria City Center − Blaha Lujza tér (BKK megállóhely), Hotel Courtyard by Marriott − Bajcsy-Zsilinszky út (BKK megállóhely), Hotel Moments Budapest − Apáczai Csere János u. és Wekerle S. u. sarok (ideiglenes megállóhely), Hotel D8 − Petőfi tér (BKK megállóhely), Hotel Marriott Budapest − Ferenciek tere (BKK megállóhely), Hotel Parisi Udvar − Blaha Lujza tér (BKK megállóhely), Hotel Courtyard by Marriott − Huszár utca (BKK megállóhely), Hotel Hungaria City Center − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) E vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Puskás Ferenc Stadion (BKK megállóhely), Hotel Aréna − Cházár András utca (BKK megállóhely), Hotel Lion’s Garden − Vág utca (BKK megállóhely), Hotel Helia − Reiner Frigyes park (BKK megállóhely), Hotel Lion’s Garden − Puskás Ferenc Stadion (BKK megállóhely), Hotel Aréna − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin