tóth gabi
Elvesztette a négyből három végtagját egy érbetegség miatt Mónika. Most a lakása akadálymentesítéséhez kellene neki anyagi segítség, de eddig nem sajnos nem gyűlt össze a kívánt összeg.
2021 januárjában nagyot fordult a világ az addig teljesen egészséges, életvidám pécsi hölggyel, Mónikával.
„Egyik nap éles fájdalmat éreztem a gyomromban és a fájdalom csak egyre rosszabb lett. Amikor már elviselhetetlen kínok között feküdtem az ágyban, a férjem hívta a mentőket és azonnal bevittek a sürgősségire. Nem tudtam, hogy mi történik velem, borzalmas érzés volt” – mondta Mónika a Ripost-nak.
Rögtön látszott, hogy nagy a baj és életmentő beavatkozásra van szükség. Mónikának kilyukadt a gyomra, 6 órán keresztül műtötték. Kiderült, hogy egy érelzáródás okozta a problémát. A műtét szerencsére jól sikerült, de az igazi tragédia csak ezután következett.
„A felépülésem nem ment egyszerűen, a bal lábamban nem sokkal a gyomorműtétem után trombózis keletkezett. Ez olyan súlyosnak bizonyult, hogy március első napján amputálni kellett a lábamat. De sajnos ezután lélegezhettem fel. Egy héttel később ugyanez történt a jobb lábammal is, azt egy héttel később vágták le. Négy nappal később a bal kezemben éreztem szűnni nem akaró zsibbadást, kiderült,hogy újabb érelzáródás alakult ki, ezért ezt a kezemet is elvesztettem. A legnagyobb problémám az, hogy az utolsó amputációm óta eltelt több mint fél év és az orvosok azóta sem tudják megmondani, hogy mi a bajom, miért történt ez velem”- tette hozzá a nő.
Az azelőtt mozgékony, vendéglátásban dolgozó nő élete fenekestül felborult. Mostantól élete végéig kénytelen egy végtaggal boldogulni, de ő nem adja fel. Szeretne a lehetőségekhez képest egy teljes, boldog életet élni, ehhez viszont segítségre van szüksége.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt egy az Együtt lépésről lépésre alapítvány segítségét kérte, hogy akadálymentesíteni tudják a férjével a szűkös szociális bérlakásukat, mert nem tud a kerekesszékkel közlekedni, illetve nagyon nehézkesen tud így segíteni neki a párja. A nő története a tévé stáboknak is szemet szúrt, többen ki is mentek vele interjút csinálni, hogy egy egész ország megismerhesse Mónikát.
Sajnos azonban ezidáig nem gyűlt össze elég pénz az akadálymentesítéshez. A legnagyobb probléma az, hogy így a pár élete, még a körülményekhez képest is rendkívül nehéz, nem jutnak előrébb, nem tudják normálisan folytatni az új, megváltozott helyzetben a közös életüket.
Mónika nemrégiben eldöntötte, hogy saját vállalkozásba kezd, Árvai Mónikával az Együtt lépéstől lépésre alapítvány vezetőjével akadálymentesített zöldségest és élelmiszerboltot szeretnének létrehozni. Ebből is látszik, hogy soha nem szabad feladni a céljainkat, akármi történik velünk.
Aki szeretne segíteni Mónikának abban, hogy akadálymentesíteni tudja a lakását az alábbi linkre kattintva megtalálja a számlaszámot, amelyre átutalhatja adományát.