tóth gabi
A Liget Budapest Projekt keretében megvalósult hatmilliárd forintos beruházással egy új, több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jött létre, melyet Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitott meg.
A Csillagerődben a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének több száz jeles darabja hét évtized után talált végre méltó otthonra.
„A felújított, bővített Csillagerőd, valamint a tereiben látható kiállítás jelentős mérföldkő a Szépművészeti Múzeum történetében és a magyarországi kulturális életben is. A múzeum teljes gipszmásolat gyűjteményének rehabilitálása, helyreállítása nemcsak magyarországi vonatkozásban jelentős, hanem közép-európai viszonylatban is példa nélküli” – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget projekt miniszteri biztosa az új létesítmény átadóján.
A több mint három évig tartó munkálatok során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították és bővítették egy új, több funkciós kulturális központtal, modern kiállítótérrel is, amelynek köszönhetően a meglévő épület nettó alapterülete több mint 7000 m2-re növekedett.
Az épületben a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszmásolati gyűjteményének csaknem 300 jeles darabja talált otthonra, az antikvitás korától a reneszánszig megidézve az európai szobrászat legkiemelkedőbb alkotásait.
Az intézmény megnyitását követően a látogatók megcsodálhatják majd többek között Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleonit és Donatello Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak minden részletében méretarányos másolatát, csakúgy mint a milói Vénusz, a Laokoón szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának hasonmását.
A kollekció kétségtelenül az ország egyik legtöbb megpróbáltatást kiállt képzőművészeti gyűjteménye volt, amely a 20. század elején azzal a céllal készült, hogy a szobrászat átfogó történetét élethű másolatokon keresztül mutassa be a látogatóknak.
Az anyag nagy része több mint hét évtizede raktárba került, illetve szétszóródott az országban, s számos mű súlyosan sérült. Ez a tarthatatlan helyzet oldódott meg a mostani fejlesztéssel, a gyűjtemény legjelentősebb része – a szükséges restaurátori munkák elvégzését követően – került a kibővített komáromi Csillagerődbe.
115 ezer bontott téglát építettek be
A megújult Csillagerőd az egész országból várja majd az iskolai csoportok és a családok látogatását, akik számára gazdag és izgalmas, interaktív programokat kínál az új intézmény.
A komáromi Csillagerőd felújítását megelőzően a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, ennek köszönhetően - ahol lehetséges volt – az eredeti állapotában állították vissza az erődöt. Az új, kibővített komplexumban a 21. századi igényeknek megfelelően nemcsak kiállítóterek, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kaptak. Az ágyú- és lőállásokat visszaállították történelmi állapotukba, az udvaron pedig egy szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki. Az erődrendszer két évig tartó felújítása során 32.000 m3 földet mozgattak meg, 1.200 m2-nyi kőfelületet újítottak fel és 115.000 db bontott téglát építettek be.