kulcsár edina
Szülőket, nagyszülőket veszítettek el gyermekek a járvány idején. A kormány megduplázta az árvaellátás minimális összegét áprilisban, de így is vannak, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Őket segíti a Regőczi Alapítvány, amelyet Áder János köztársasági elnök alapított. Erről beszélgettünk Herczegh Anitával, az államfő feleségével, az alapítvány kuratóriumának elnökével. Érintettünk vidámabb témákat is, például hogy ki pucolja és főzi otthon a halat, ki jár szülői értekezletre és ki szólhat bele a magyar first lady öltözködésébe.
Ripost7: Hány családot és gyermeket támogat a Regőczi Alapítvány?
Herczegh Anita: Közel ezer gyermek van Magyarországon, aki a covid következtében lett árva vagy félárva. Ez hihetetlenül nagy szám. Amikor elhatároztuk, hogy létrehozzuk az alapítványt, akkor négy- ötszáz gyermekről tudtunk, és már ez is aggasztó volt. Mostanra az alapítvány nagyjából az érintett gyermekek felét elérte, ami azt jelenti, hogy már utaltunk nekik egy első, nagyobb összegű gyorssegélyt. Az alapítvány úgy döntött: a legfontosabb, hogy minél hamarabb kapjanak a családok anyagi támogatást. Az ősz folyamán a kuratórium egy olyan döntési mechanizmust dolgoz ki, amivel megállapítható, melyik család vagy gyermek körülbelül mekkora támogatást kapjon. Mi vállaltan nem egyforma összeget adunk mindenkinek, hanem a szociális helyzettől függően nyújtjuk a támogatást.
Ripost7: Hogyan szereznek tudomást arról, ki szorul segítségre?
H. A.: Előfordul, hogy a család közvetlenül keres meg minket, de nagyon sok esetben a szomszédok, ismerősök ajánlanak a figyelmünkbe érintett családokat. Volt olyan, hogy véletlenszerűen szereztünk tudomást ilyen családról, és mi kerestük meg őket.
Ripost7: Jellemzően milyen korú gyermekekről van szó?
H. A.: Újszülöttől az egyetemista korúig, mert a 18 éven felüli árva is szorulhat segítségre a tanulmányai befejezéséhez. Most is van egy egyetemista fiú, aki segítséget kap: márciusban lett árva és úgy érettségizett le, hogy szinte elgyászolni sem tudta az édesanyját. Az édesapja már 2-3 évvel ezelőtt elhunyt, nagyszülők nincsenek, testvére sincs. Egy nagyon szorgalmas, intelligens fiatalemberről van szó, aki felvételt nyert az orvosi egyetemre. Tudjuk nagyon jól, hogy ez milyen költségekkel jár: fönn kell tartania saját magát, finanszírozni az egyetemi tanulmányokat és rezsit fizetni, mindezt az árvaellátásból.
Ripost7: Akkor önök elkísérik a gyermekeket egészen a diplomaosztóig?
H. A.: Igen, ugyanúgy, ahogy egy édesanya vagy édesapa a saját gyermekét. Ha olyan ambíciói vannak, mint ennek a fiatalembernek, akkor a diplomáig, de ha szakmát szeretne tanulni, akkor a szakképesítés megszerzéséig. Egészen addig, amíg már önállóan képes eltartani magát.
Ripost7: Kik támogatják az alapítvány munkáját?
H. A.: Az anyagi támogatók felölelik a magyar társadalom minden szegletét: magánszemélyek, karitatív szervezetek, egyházi közösségek, kisvállalkozások, nagyvállalkozások, külföldön élő magyarok, egyesületek. Ezúttal is szeretném megköszönni minden kedves adakozónak a nagylelkű támogatást. Vannak, akik nagyobb, egyösszegű felajánlást tesznek és van olyan magánszemély, aki havonta fix összeggel segít. Tárgyakat és önkéntes munkát is ajánlanak fel, azonban az alapítványnak nincsenek raktárai vagy szállító eszközei, úgyhogy részben ezért kötöttünk megállapodást a Karitatív Tanács tagjaival. Amennyiben tárgyi adományt kapunk a támogatóktól, azt rajtuk keresztül el tudjuk juttatni az érintett családokhoz.
Ripost7: Különösen nehéz helyzetben vannak azok a gyerekek, akik mindkét szülőjüket elvesztették a járványban. Sokan vannak?
H. A.: Sajnos több ilyen gyermek van. Kiemelt figyelmet kap például négy testvér, akik két évvel ezelőtt elvesztették a szüleiket, utána a nagyszülők nevelték őket, majd idén tavasszal mindkét nagyszülő meghalt a járványban. Két éven belül kétszer lettek teljesen árvák. Olyan esetről is tudunk, hogy egy testvérpár teljesen árva lett, és a 18. életévét alig betöltött báty lett a 15 éves öccsének a gyámja. El lehet képzelni, milyen, amikor egy éppen csak nagykorúvá vált fiatalember a kamaszok gondtalan élete helyett apai szerepben találja magát. A lakásról, az iskoláztatásról, a továbbtanulásról, a munkavállalásról neki kell gondoskodnia, miközben meg kell tanulnia rezsit fizetni, pénzt beosztani, esetleg adósságokat kezelni. Döbbenetes sorsok vannak.
Ripost7: Ki volt az, akinek a sorsát a legnehezebbnek látta?
H. A.: Segítettünk egy olyan édesapának, aki a feleségét a hetedik gyermek születésekor vesztette el a járvány miatt, és mindegyik gyermek még kiskorú. Említhetném azt a hat testvért, ahol az édesapa már rég nem vesz részt az életükben, az édesanya pedig idén meghalt covidban. Négyen közülük gyakorlatilag már felnőttek, és a legidősebb lett a gyám: a gyermekből hirtelen ötgyermekes szülő lett. Rengeteg adósság halmozódott fel, és most a lakhatásukról is gondoskodni kell. Miközben a kortársai a „hova menjek bulizni?” típusú problémákkal vannak elfoglalva, ő a testvéreit iskoláztatja, az öccsének munkát keres, és közben három műszakban dolgozik. E két példából is látszik, hogy a tragédiák között nem lehet rangsort állítani.
Ripost7: Köztudomású, hogy elkötelezett a gyermekek segítésében, sőt vannak keresztgyerekei is Böjte Csaba testvér otthonaiból. Hány gyereket támogat személyesen?
H. A.: Nehéz megszámolni, hogy hány keresztgyerekem van. Az egyiküket én tartottam a keresztvíz alá, és a testvérét is támogatom. Amikor Csaba testvérrel tettem egy körutat az otthonaiban, akkor volt ott egy kislány testvérpár, akik éppen pár napja érkeztek, és Csaba testvér mondta, hogy válasszak közülük tiszteletbeli keresztgyermeket, akit majd támogathatok rendszeresen. Természetesen nem választottam, hanem mind a kettőt támogatjuk. Már lassan 15 éve, hogy – anonim módon – egy másik kislánynak minden évben teljesítem a karácsonyi kívánságát. Csaba testvér gyermekeit folyamatosan támogatjuk, és ez nem fog változni ezentúl sem.
Ripost7: Négy saját gyermeket is felnevelt. Milyen érzés látni felnőni őket?
H. A.: Már mind a négy felnőtt. A legkisebb még középiskolás, de már betöltötte a 18-at. A nagyobbak dolgoznak, a saját útjukat járják, és az idén megszületett az első unokánk is. Emiatt is érzékenyebben érint minket a covid által veszélyeztetett kismamák sorsa és a covid árvává lett csecsemőké, akik a szülőszobán veszítették el az édesanyjukat. Mi is aggódtunk a menyünkért és az unokánkért. Négygyerekes szülőként pontosan átérezzük a huszonéves fiatalok sorsát.
Ripost7: A kormány eddig soha nem látott családsegítő intézkedéseket vezetett be. Hogy látja, egy fiatal lány a kezdődő karrierje mellett tud biztonságban családot vállalni?
H. A.: Az tény, hogy most sokkal több támogatást kapnak a fiatalok. A családtámogatás a világon páratlan mértékű. Én is fiatalon szültem először, mert férjemmel úgy gondoltuk, hogy karriert lehet később is építeni, de a gyermekáldást jobb fiatalon, a húszas-harmincas éveinkben fogadni. Vágytunk is gyermekre, alig vártuk, hogy érkezzen az első baba!
Ripost7: Előfordult, hogy a férje ment a szülői értekezletre?
H. A.: Ez alapvetően az én feladatom. Szülői értekezleten még nem volt, de fogadóórán már igen.
Ripost7: Az elnök úr köztudomásúan nagy horgász. Vele tart néha?
H. A.: A fiam időnként elkíséri, én inkább csak akkor, ha vízparton nyaralunk és a közelben pecázik. Olyankor lesétálok vele a partra és leülök a közelben. Nagyon szeretem a vizeket és a vízpartot, megnyugtató látvány, de maga a pecázás engem valahogy nem köt le.
Ripost7: Ki készíti el a halat?
H. A.: Kizárólag ő. Még csak hat éves volt a férjem, amikor az anyósom megtanította halat pucolni. Én is el tudom készíteni a halat, de ő jobban tudja, hogy melyik milyen hal, ez ragadozó, ez édesvízi, és milyen ételre alkalmas. A halak fajtáját egy húskockából is megállapítja. Tudja, hogy melyik a szárazabb, melyik igényel szaftos, mártásos tálalást. Úgyhogy ő jobban csinálja, mint én, és ilyenkor boldogan átengedtem neki a konyhát. Nagy örömmel is készíti.
Ripost7: Van specialitása?
H. A.: Van, és mindig újít is. Szerintem egy halászléversenyen nem sokan győznék le. Ő az al-dunai típusú, alapleves halászlevet főzi. Sok időt és energiát szán rá, kiváló minőségű halat és paprikát használ. Tényleg szenzációs!
Ripost7: Mindketten elkötelezett környezetvédők. A természet mennyire része az életüknek?
H. A.: Mind a ketten természetszerető családból származunk, otthonról örököltük ezt. A mai napig minden évben járunk evező túrára sátorral, ez része az életünknek, és azt látom, hogy a gyerekeket is sikerült megfertőzni. Van két mudi fajtájú kutyánk is. Már legalább 30 kölyökkutyát ajándékoztunk el szerte Európában, Brüsszeltől Gyimesbükkig.
Ripost7: Feltűnő, hogy mindig csinosan öltözködik, és egy köztársasági elnök feleségének reprezentációs kötelezettsége is ez. Az eseményekre maga választhatja ki a ruháit?
H. A.: Többnyire van egy dress code. Ha egy külföldi rendezvényre készülünk, például a spanyol vagy a svéd király meghívásának teszünk eleget, akkor van előírás, hogyan kell megjelenni, de ezen belül senki nem mondja meg, hogy mit vegyek föl.
Ripost7: A férjével milyen oltást vettek fel?
H. A.: Ez ügyben az orvosra hallgatott a család: volt, akinek kínai, volt, akinek AstraZeneca és volt, akinek Pfizert jutott. Nemrég megkaptuk a harmadik oltást is a férjemmel. Vár ránk az ősz folyamán néhány külföldi út, és mivel a férjem már betöltötte a hatvanat, javasolták, hogy a kockázat elkerülése végett vegyük fel még a harmadikat is.
Ripost7: Milyen tervei vannak az idei őszre?
H. A.: A Regőczi alapítvány nagyon sok munkát ad, most is épp a kuratóriumi ülésről jövök. A kuratórium másik két tagjával, Bagdy Emőke és Ürge-Vorsatz Diána professzor asszonyokkal az adománygyűjtésről tárgyaltunk. Szépen gyűlik az adomány, de attól tartok, hogy hosszú távon nehezebb lesz. Idén még könnyebb, mert most még itt van a járvány, viszont nekünk hosszabb távú támogatókat kell szereznünk, akikre akár öt-tíz év múlva is számíthatunk. Tervünk egy árverés, amire felajánlottuk azokat a diplomáciai ajándékokat, amiket az elmúlt kilenc év alatt hivatalos eseményeken kaptunk. Ezen kívül tervezünk egy vidéki körutat, ahol meglátogatnék több érintett családot és leülnék a helyi családsegítő és gyermekjóléti szervezetekkel, illetve a karitatív szervezetek helyi képviselőivel. Nem akarjuk az alapítvány pénzét nagy apparátus működtetésére fordítani. Ehhez viszont az kell, hogy a már kialakult országos hálózatban együttműködjünk a segítőkkel és kölcsönösen felhívjuk egymás figyelmét a támogatásra szoruló családokra. Folyamatos, hosszú távú együttműködésre készülünk.
Ha szeretnél egyéb érdekes, megdöbbentő, szívszorító cikkeket olvasni, keresd a Ripost7 legfrissebb, szeptember 14-én megjelent számát az újságárusoknál és egyéb árusítóhelyeken!