RETRO RÁDIÓ

György István lerántotta a leplet: elmondta, hány diák élt nyáron az oltás lehetőségével

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 01. 19:50

Az országos oltási munkacsoport vezetője azt is elárulta, hányan jelentkeztek az augusztus végi, szeptember eleji iskolai oltási akcióra.

A diákok közül 185 ezren éltek nyáron a koronavírus elleni oltás lehetőségével – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a közmédiával szerdán.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, hozzátette: az augusztus végi, szeptember eleji iskolai oltási akcióban további csaknem 50 ezren akarnak részt venni. A két szám együtt már „tiszteletre méltó”, de még inkább növelni kell a gyerekek átoltottságát, mert át tudják adni a fertőzést – emelte ki.

„A pedagógusok körében már 85 százalékos az átoltottság a koronavírus elleni vakcinával”

– tette hozzá.

György István

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egész világból aggasztó hírek érkeznek a delta variánsról. Ezek azt mutatják, hogy még nem ért véget a járvány – mondta.

„Bár már a felnőttek 66 százalékát beoltották, fontos, hogy még többen megkapják a vakcinát. Fel kell készülni a negyedik hullámra, és minél nagyobb az immunizáltak aránya, annál védettebb Magyarország” – emelte ki György István.

Többféle akcióban oltanak továbbra is: folytatják az idősotthonok lakóinak immunizálását, de már az általános iskolásoknak is adnak vakcinát. Egész nyáron arra biztatták a szülőket, hogy kérjenek oltást a gyerekeiknek. Így a tanulók élvezhetik a jelenléti oktatást, a felnőttek pedig tudnak munkába járni, tehát működőképes marad a gazdaság – mondta.

Az államtitkár megjegyezte, hogy az idei tanév sokkal biztonságosabban kezdődhet, mint a tavalyi, hiszen akkor még vakcina sem volt.

„Most nem lesz kötelező az iskolákban a maszkviselés és a testhőmérséklet mérése, de tiltani sem fogják azokat. A kormány arra készül, hogy az egész idei tanévet jelenléti oktatással tudja végigvinni” – mondta György István.

A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán. Szlávik János hangsúlyozta: a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása. Hozzátette: míg a korábbi variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőznek, addig a delta variáns már az azt megelőző két napban is. Elmondta: úgy látja, „sikk lett”, és egyre nagyobb igény van az oltásra a fiatalok körében. A szülőknek a főorvos azt javasolja, ha gyermekük akarja az oltást, akkor is adassák be neki, ha ők maguk nincsenek beoltva. Tudatta: tíz nagyvárosban emelkedett a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, vagyis legalább tíz nagyvárosban az elkövetkező hetekben emelkedni fognak az esetszámok. Egyelőre lassan, de jelenleg is emelkednek a számok, ugyanez történt az előző hullámban, és ezt követően berobbant a járvány – tette hozzá. Ha az esetszámok nagyon megemelkednek elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani – mondta a főorvos, hozzátéve, bízik abban, hogy lezárások, bezárások nem lesznek. Kitért arra is, hogy Izraelből érkezett hírek szerint a három oltással beoltottak között csökkentek az esetszámok, de ez egyelőre nincs bizonyítva. Magyarországon fel lehet venni a harmadik oltást, ami egyértelműen javasolt az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek, a szervátültetetteknek vagy az olyanoknak, akik immunrendszerüket elnyomó gyógyszert szednek – fűzte hozzá Szlávik János.

A friss európai járványadatok figyelmeztetnek, hogy a járvány negyedik hulláma várható, a delta vírusmutáns nagyon ragályos és a beoltatlanok vannak leginkább kitéve a súlyos megbetegedésnek. Magyarországon bőven van vakcina mindenkinek, aki esetleg még csak most jelentkezik be oltásra. A kórházi oltópontokon és a hozzájuk kapcsolt internetes időpontfoglalóban továbbra is elérhető minden vakcina típus (Pfizer, Sinopharm, Szputnyik, Moderna, AtsraZeneca, Janssen). A háziorvosoknál pedig az általuk leadott igények szerint elérhetőek az egyes vakcinák.

Magyarország összesen 24 millió adag oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ennek több mint a fele már megérkezett), de még jelenleg is több mint 10 millió adag vakcinát várunk. A legtöbb vakcinát (8,2 millió adagot) a Pfizer szállította, ezt a vakcinát használják a jelenleg zajló iskolai oltási akcióhoz is.

Miután az év első felében az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezett, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország további 7 millió adag orosz és kínai vakcinát is vásárolt. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország más országokat megelőzve érte el a lakosság többségének oltását, előbb kezdődhetett meg az ország és a gazdaság újraindítása, a korlátozások eltörlése és a harmadik oltások beadása.

A sikeres beszerzéseknek köszönhetően arra is van elég vakcina, hogy szükség esetén vakcina adományokkal segítsünk szomszédjainknak, szövetségeseinknek, partnereinknek, akiknek nincs elég vakcinájuk.

Hazánkban a vakcina nem akadálya annak, hogy valaki felvegye az oltást, ez már kizárólag csak egyéni döntés kérdése. A regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló folyamatosan nyitva van. A háziorvosok a megyei oltási munkacsoportok felé tudják jelezni vakcinaigényüket a praxisukban esedékes oltásokhoz.

A delta vírusmutáns agresszív terjedése miatt a be nem oltottak vannak a legnagyobb veszélyben, ezért őket továbbra is védőoltás felvételére biztatjuk.

Regisztráció oltásra: www.vakcinainfo.gov.hu

Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Ki milyen vakcinát kaphat harmadik oltásra? Olvassa el cikkünket: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszag-az-elso-ahol-mar-harmadik-oltasra-lehet-idopontot-foglalni

Magyarország hosszútávú célja az, hogy önellátó legyen oltóanyagokból, ezért épül Debrecenben a Nemzeti Oltóanyaggyár, ahol majd a – jelenleg még fejlesztés alatt álló – magyar koronavírus elleni vakcina gyártását is tervezik.

Magyarországnak szánt mennyiség az EU beszerzésből (lakosság arányosan)

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

10 874 511

5 437 256

8 288 655

4 144 328

76%

2

Moderna

1 723 610

861 805

1 474 800

737 400

86%

3

AstraZeneca

6 513 460

3 256 730

2 928 900

1 464 450

45%

4

Janssen

4 309 022

4 309 022

550 800

550 800

13%

CureVac

500 000

250 000

0

0

0%

EU beszerzésből

23 920 603

14 114 813

13 243 155

6 896 978

55%

5

Szputynik

2 000 000

1 000 000

2 005 600

1 002 800

100%

6

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

5 200 000

2 600 000

104%

 

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

7 205 600

3 602 800

103%

Összesen

30 920 603

17 614 813

20 448 755

10 499 778

66%

 

 

Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinák:

Vakcina gyártója

Hány oltás kell belőle?

Hány nap a különbség a két oltás között?

Mikor és hol kezdtek vele Magyarországon oltani?

Kinek adható?

Krónikus betegeket oltanak vele?

Bővebben

1

Pfizer- Biontech

2

Március 1-től június 17-ig: 35 nap Június 18-tól: 21 nap

2020. december 26. kórházi oltópontokon egészségügyi dolgozókat, majd idősotthonokban, regisztrált időseket (háziorvosoknál és kórházi oltópontokon)

12 év felettieket oltanak vele

igen

Pfizer-BionTech vakcina – lakossági tájékoztató

2

Moderna

2

28 nap

2021. január közepe idősotthonokban, illetve háziorvosoknál, kórházi oltópontokon is

12 év felettieket oltanak vele

igen

Moderna vakcina – lakossági tájékoztató

3

Szputnyik

2

21 nap

2021.február regisztrált időseket (kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják

Szputnyik-vakcina lakossági tájékoztató

4

AstraZeneca

2

4 – 12 hét

2021. február 60 év alatti krónikus betegeket kezdtek vele oltani

Kezdetben 18-59 év közöttieket oltottak vele

Március 3. bejelentés: 18 év felett adható, időseknek is

igen

AstraZeneca oltóanyag – lakossági tájékoztató

5

Sinopharm

2

28 nap

2021. február 24. regisztrált időseket (háziorvosoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

(kivéve: nem kezelt krónikus betegség vagy akut fellángoló szakaszban)

Sinopharm oltóanyag –lakossági tájékoztató

6

Janssen

1

-

2021. májustól

(kistelepülésekre küldött oltóbuszoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Janssen oltóanyag – lakossági tájékoztató

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.