RETRO RÁDIÓ

Ez volt a kedvenc állatuk a sérüléssel élő és az ép gyermekeknek – videó

Ez volt a kedvenc állatuk a sérüléssel élő és az ép gyermekeknek – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 14. 09:30

A Fővárosi Állat- és Növénykert több ezer gyermeket látott vendégül az ország minden tájáról hétfő délelőtt. A fogyatékkal élők egymással és ép társaikkal ismerkedhettek, barátkozhattak, együtt tölthettek egy kellemes napot a kiváló programokon.

Hétfőn délelőtt fél 11-kor nyitotta meg a fővárosi állatkertben a Sérült Gyermekek Napját Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke, Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

- Nagy örömmel tölt el, hogy a tavalyi pandémiás időszak után idén sikerült megrendezni ezt az eseményt – fejezte ki örömét és köszönetet mondott a szervezőknek, az állatkertnek, a segítőknek, illetve a kormánynak.

Nagy sikert aratott a fókák produkciója Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Ingyenes buszokat biztosítottak a vidéki sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozó alapítványok számára, így ezen a napon a legszegényebbek, a hátrányos helyzetűek is eljuthattak a rendezvényre.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a kormány kiemelten támogatja a fogyatékkal élők beilleszkedését, segíti a sérült embereket abban, hogy önálló életet tudjanak élni, az egészséges emberek pedig megismerjék az életvitelüket, ezáltal is jobban megértve őket.

- A Sérült Gyermekek Napján olyan élmények várták a gyerekeket, fiatalokat és a felnőtteket egyaránt, melyekre örök életükben emlékezni fognak – mondta lapunknak Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. - A legmeghatóbb pillanat, amikor sérült gyermekek lépnek fel a színpadon és produkciójukat előadják társaiknak.

Hanga Zoltán Budapest Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

A gyerekeknek legjobban Samu, a nemrég született kiselefánt tetszett, ő már most mindenki kedvence.

A kiselefánt volt a kedvenc Fotó: Ripost/MK

Kitűnő volt a hangulat, a hatalmas tömegben iskolás csoportok, különböző fogyatékkal élőket segítő intézményekből érkezett fiatalok és felnőtt kísérőik tűntek fel, ép és sérüléssel élő gyermekek együtt örültek a különleges állatok társaságának. Körbevették a kifutókat, lelkesen fotózták, videózták az elefántokat, a zsiráfokat, a fókákat és a többi állatot.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

A főbejárat közelében elhelyezett színpadon énekes foglalkozást tartottak, gyerekdalokkal szórakoztatták a közönséget, együttesek, énekesek léptek fel, bevonva előadásukba a közönséget, épeket és sérüléssel élőket egyaránt.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

- Nem először jövünk az állatkertbe a Sérült Gyermekek Napján – mondta lapunknak Lehoczky Istvánné, aki férjével és fogyatékkal élő lányával, Judittal együtt élvezte a programot. – Évről évre egyre jobb a hangulat és a szervezők mindig tudnak újítani a programokon. Itt tényleg mindenki elfogadja egymást, előítéletek nélkül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.