RETRO RÁDIÓ

Elcserélték a kórházban a pici Zolikát, kivizsgálás indult az ügyben

New,Born,Baby,In,Hospital,Select,Focus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 13. 05:25

Már a kórház beperlésén is gondolkozik az a fiatal pár, akinek más gyerekét adták oda a kórházban szülés után hazamenetelkor. A kicsivel már otthon voltak, amikor az intézményből felhívták őket, kérték, ellenőrizzék a baba csuklóján a karszalagot, mert hibát követtek el.

Még mindig nehezen hiszi el D. Zoltán, hogy a mai világban megtörténhet az, hogy rossz kisbabát adnak ki a kórházból. A fiatal hódmezővásárhelyi férfi büszkén ment párjáért és első gyermekéért a Csongrád megyei kórház szülészetére, de mint később kiderült, más gyerekét adták a kezébe, más gyerekét vitte haza.

Zolika helyett egy másik kisbabát vitt haza a
házaspár a Csongrád megyei kórházból. A babák már az igazi szülőknél vannak.

A cserét a szülők nem vették észre, miért is ellenőrizték volna a baba csuklóján a karszalagot, fel sem merült bennük, hogy nem a saját gyermekükkel távoznak a kórházból.

A döbbenet otthon érte őket, éppen beléptek a lakásukba, amikor az intézményből felhívták őket.

– Múlt hétfőn megkaptuk a gyerekünket és a papírokat, majd indultunk is haza – mondta a Szeged365-nek a felháborodott szülő.

– Siettünk a taxihoz, ami már várt bennünket, hazaértünk. Pont, amikor betoppantunk, ránktelefonált a kórház, hogy a fiunk, D. Zoltán Noel ott van bent náluk. Érdekesnek találtuk, mert ugye, mi már hazahoztunk egy gyereket. Mondták, hogy ellenőrizzük a baba csuklóján lévő karszalagot a gyermek születési adataival, amit megnéztünk, és tényleg rá volt írva egy másik név. Szikrázott a szemem, amikor megláttam! Taxit hívtunk, mondták, fél óra várakozási időre számítsunk. Életem leghosszabb fél órája volt, ezt követően újabb 15 perc alatt értünk be, aztán ott volt előttem a nőgyógyászat ajtaja, amin csak csengetésre lehet átjutni. Tenyérrel szétpattintottam a mágneszárat, a kelleténél talán egy kicsivel nagyobb lendülettel – ecsetelte a férfi.

Azóta már mindkét baba a saját otthonában van, de a szülők nem tudnak megnyugodni, szerintük ez orvosi műhiba, ismerőseik arra biztatják őket, pereljék be a kórházat.

D. Zoltán és neje nem ellenőrizte hazamenetelkor a szalagot

– Azt mondták, érkezni fog majd egy bocsánatkérő levél a kórháztól. Megtörtént a babavisszacsere, hazajöttünk taxival aztán hála a jóistennek, lezárult ez az egész. Mindenki jól van, egészséges – fejezte be Zoltán.

Kallai Árpád, a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója a Délmagyarországnak azt nyilatkozta az ügyben, hogy minden érintettől elnézést kérnek, vizsgálatot indítottak az ügy tisztázására.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.