Létrehozva: 2021.09.10.

A konzultáció eredménye: a többség elutasítja a migránsok kötelező szétosztását

A nemzeti konzultációra válaszolók többsége elutasítja a migránsok kötelező szétosztását. Az összesített eredményt a héten közölik.

„Több mint 1 millió 400 ezren töltötték ki a konzultációt, nekik külön köszönjük, hogy segítik a munkánkat„ – kezdte Kovács Zoltán Magyarország Kormánya közösségi oldalán közzétett videóban. „A kérdések közül három közvetlenül, kettő pedig áttételesen a migráció témaköréhez kapcsolódik. Az első kérdésre, amely arról szól, hogy szó lehet-e, visszahozhatják-e a kötelező szétosztásra vonatkozó javaslatokat, a válaszadók 99 százaléka válaszolt nemmel, egészen pontosan 1 388 227-en” – ismertette az adatokat Kovács Zoltán, hozzátéve, hogy úgy gondolja, ez egy meggyőző ellenszavazat.

Kovács Zoltán a videóüzenetben azt is elmondta, a járványügyi migránsSTOP-ról 98 százaléknyi válaszoló gondolta azt, hogy nem szabad engedni, hogy a járványügyi helyzetben az illegális migráció tovább súlyosbítsa, hogy hozzájáruljon a vírus terjedéséhez.

Tizennégy kérdést tartalmazott a kormány legutóbbi nemzeti konzultációja, amelynek válaszait augusztus 25-ig küldhették vissza az emberek. A kérdések érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is. Az első kérdés szerint többen úgy vélik, hogy a járvány után a világ sok tekintetben megváltozott, egy veszélyesebb korszak kezdődött. Magyarországot meg kell erősíteni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Mások szerint minden újra olyan lesz, mint a járvány előtt, így nincs erre szükség. „Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítését a minimálbér megemelésével kell kezdeni. A minimálbért 200 ezer forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Mások szerint erre nincs szükség” – folytatódik a kérdések sora. Egy újabb kérdés szerint vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet adunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől. Mások szerint erre nincs szükség, a válságok árát fizessék meg az emberek. „Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez fontos lenne, hogy arra törekedjünk, Európában Magyarországon legyenek a legkisebbek a munkát terhelő adók. Mások szerint erre nincs szükség, vissza kell térni a Gyurcsány-korszak politikájához, és emelni kellene a munkát terhelő adókat” – a kormány ennek eldöntésére is kéri az embereket. „Vannak, akik azt javasolják, hogy ha sikerül a kormánynak a gazdasági növekedés mértékét 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbér adószintjéig), mivel ők viselték a legnagyobb terhet a járvány alatt. Mások szerint erre nincs szükség” – szerepel a konzultációban. A kérdések sora úgy folytatódik: „vannak, akik szerint a hitelmoratóriumot 2021 szeptemberétől jövő év júliusáig meg kell hosszabbítani, hogy azok a családok és vállalkozások, melyek rászorulnak, továbbra is felmentést kapjanak a hitel visszafizetése alól. A bankok szerint erre nincs szükség, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni és mindenkinek törlesztenie kell”. „Brüsszel a járvány után újra vissza fog élni a hatalmával, eljárásokat indít hazánk ellen, hogy rákényszerítse a magyarokra az akaratát. Vannak, akik azt gondolják, Magyarországnak vállalnia kell a vitákat, és ki kell állnia az emberekért. Mások szerint Magyarországnak engednie kell Brüsszelnek” – tartalmazza a kérdőív. „Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, hogy a multinacionális vállalatok által okozott környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal fizettesse meg” – a kormány erről is megkérdezi az emberek véleményét, ahogy arról is: a „Soros György által finanszírozott szervezetek széles körű nemzetközi támadást indítottak Magyarország ellen a gyermekek védelméről szóló törvény miatt. Ez a törvény megtiltja a gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propagandát az óvodákban, az iskolákban és a gyermekek számára elérhető médiában.” „Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában” – folytatódik a kérdéssor. Egy újabb kérdés arról szól: „sokak szerint a járványok korában óriási veszélyt jelent, ha mindenki szabadon beutazhat Magyarországra. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy újabb járványhullámok felbukkanása esetén járványügyi korlátozásokat lehessen előírni, és a járványok által sújtott országokból csak egészségügyi vízummal lehessen belépni Magyarországra. Mások szerint a járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell.” „A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fel kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. A tengeri úton érkező migránsokat pedig kötelezően szét kell osztani az európai országok között. Magyarország kormánya nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni a migránsokat, és nem lehet kötelező módon szétosztani őket az unió országai között” – tartalmazza a konzultáció, és kitér arra is:: „vannak, akik szerint a járvány utáni két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség. Teljesen le kell zárni a határokat a migránsok előtt, mert újabb vírusmutációkat hurcolhatnak be Magyarországra. A brüsszeli bürokraták szerint nem szabad visszautasítani a járvány idején érkező migránsok befogadását.” A konzultáció úgy zárul: „a járvány idején látható volt, hogy a nemzetközi piacon nagy küzdelem alakult ki a vakcinákért. Vannak, akik szerint a járványok korában meg kell szüntetni ezt a kiszolgáltatottságot, ezért szükség van magyar vakcinagyárra. Mások szerint erre nincs szükség.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés