Létrehozva: 2021.08.14.

Hoppá, Budapest az egész országot letarolhatja

Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Ugyanakkor a napi bejövő foglalásokat már Budapest vezeti.

Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre.

A napi bejövő foglalásokat már Budapest vezeti: a háromnapos pihenő közeledtével több Budapestre szóló foglalás érkezik, mint Siófokra.

The famous chain bridge in Budapest, Hungary
Fotó: Shutterstock

„A magasabb ár sem szegte a szállásfoglalók kedvét„ – ismertette a részleteket Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere.

„Míg a Balatonon egy főnek az ünnepi hétvégén átlagosan 12 ezer forintba, a fővárosban és térségében 11 ezer forintba kerül egy éjszaka, addig országos viszonylatban mindez 10 ezer forintos költséget jelent” – tette hozzá. A szakember azt is elmondta, hogy a fővárosban átlagosan 16 százalékkal, a Balatonon és országosan pedig körülbelül 9 százalékkal drágultak meg a szállásárak éjszakánként egy fő részére tavalyhoz képest.

A kutatásból kiderül, hogy az apartmanok kerekedtek felül a szállástípusok közül, a vendégek harmada ezt választotta. Hotelben a turisták 27 százaléka hajtja majd álomra fejét. Minden ötödik foglalás vendégházba szól, panzióban pedig a kirándulók 15 százaléka piheni ki fáradalmait.

Wellness-szállásra minden ötödik vendég voksolt. Régiós szinten tarolt a Balaton, a hosszú hétvégi foglalások harmada ide szól. Észak-Magyarország (15,7%), Nyugat-Dunántúl (10,8%) és Észak-Alföld (10,7) települései iránt is fokozott az érdeklődés. A dobogón kimagasló városok mögött Eger, Hévíz, Balatonfüred, Gyula, Zalakaros, Szeged és Pécs sorakoznak a népszerűségi listán.

Fotó: Ripost

A Balatonon a Szallas.hu 4660 partnere közül már csak 48 szabad találat van, Siófokon például csak 6 darab. Hajdúszoboszló 637 szállása közül csak 2 elérhető. Eger 420 szálláslehetőségéből már csak 4 vár gazdára.

„Bár már jelentősen leszűkült a foglalható kínálatunk, aki az utolsó pillanatra időzített, még azért találhat szállást” – tette hozzá a PR-menedzser. Lesz, ahol tűzijátékkal, bűvész show-val, pezsgős reggelivel, kézműves programokkal, grill vacsorával vagy koktél partival várják a vendégeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán