tóth gabi
A megújult Városligetben jártunk és az emberek egyöntetűen azt mondják, megérte erre a változásra várni!
A felújított Városliget minden részén találni valami újat, izgalmasat. Tiszta környezet, modern játékok és rendezett park. Ezeket kínálja nekünk most, és az emberek nagyon elégedettek a végeredménnyel. Találkoztunk olyan látogatókkal is, akik vidékről jöttek megnézni, mivé lett most a Városliget.
Adél a kislányát, Lunát hozta a játszótérre:
„Mi most vagyunk itt első alkalommal a kicsi lánnyal és a játszóteret néztük meg először. Nagyon elégedettek vagyunk. Nagyon szuper, hogy van vizes rész is, ahol egy kicsit lehűthetik magukat a gyerekek. Egyszer legalább érdemes mindenkinek megnéznie, kicsikkel és nagyokkal is. Egészen nagy kamaszok is vannak, meg egészen kicsi babával is jöttek nagyon sokan. Úgyhogy szerintem szuper. Mi Újpestről jöttünk, utaztunk érte, de megérte, mert Luna azt mondja, hogy ez a világ legjobb játszótere! Ez sokat elárul” – mondta a Ripost-nak az anyuka.
„A parkból még csak annyit láttunk, amennyit akkor, amikor besétáltunk a busztól, de a futópálya például nagyon szépen rendben van tartva. Az már biztos, hogy visszajárunk majd ide” -tette hozzá Adél.
A bicikliseknek és rollereseknek kialakított rész is remek, kicsik és nagyok együtt játszanak rajta.
A pálya mellett Mártival beszélgettünk, hogy tetszik nekik az új hely:
„Annyira élvezik a fiúk! – mondta az egyik anyuka, Márta a fiait figyelve. – Nagyon jó az egész, hűtött a mélygarázs, jók a kaják, tiszták a mosdók, egy egész napot el lehet itt tölteni. Kulturált a hely és az emberek is. Sok ilyen hely kellene még Budapesten! A biciklis pálya a kedvencünk, a játszótér is nagyon jó, csak ott mindig sokan vannak. Most láttam, hogy sok vidéki is eljött ide, sokkal többen, mint a felújítás előtt. Korábban ez az egész egy nagy puszta volt, szinte használhatatlan, tele kutyaürülékkel. Most abszolút használható családoknak is! A párommal kettesben is randiztunk itt, felnőtteknek is nagyon jó. Szeretjük és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk vele.”
A biciklis pálya mellé épült mászófalnak is nagy sikere van: