RETRO RÁDIÓ

Diósdi kettős emberölés: lemészárolta lakótársait József, itt vannak a legfrissebb fejlemények

Diósdi kettős emberölés: lemészárolta lakótársait József, itt vannak a legfrissebb fejlemények
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 03. 21:30

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly áprilisi, Diósdon elkövetett kettős emberölés ügyében.

Tavaly április 24-én egy telefonáló közölte a rendőrséggel, hogy baltával végzett ismerőseivel. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították Z. Józsefet. A 65 és a 49 éves sérülten már nem tudtak segíteni.

Fotó: police.hu

Z. Józsefet 2020 januárjában fogadta be sajnálatból a ház tulajdonosa. A 49 éves férfi, 65 éves ismerőse és Z. József italozó életmódot folytattak, az egy fedél alatt élést gyakran tarkították veszekedések. Az akkor 18 éves Z. József haragudott az őt – állítása szerint – korábban bántalmazó ismerőseire, ezért magához vett egy 17 cm élhosszúságú fejszét. Felébresztette a már alvó házigazdát, majd 4-5 ütést mért a fejére és a nyakára, valamint csonkolta a jobb karját. Ezután átment a másik szobába, felkeltette a 65 éves lakótársat, majd 4-5 fejszecsapással megütötte. Mindkét áldozat a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe.

Tettét követően Z. József elsétált a közeli benzinkútra, alkoholt, csokoládét és energiaitalt vásárolt, majd visszament a házhoz. Onnan hívta a központi segélyhívó számot és bejelentette, hogy baltával halálra verte két lakótársát. A riasztott rendőri egységek a helyszínen elfogták.

Fotó: police.hu

Kihallgatásán vallomást nem tett a férfi. Azt, hogy bántalmazták, az orvosi vizsgálat nem támasztotta alá. Az orvosszakértő szerint Z. József beszámítható, magatartására rossz személyiségfejlődés és antiszociális magatartás jellemző, bosszú által vezérelt cselekménye direkt, sivár és előre megtervezett volt.

A rendőrök a jelenleg is letartóztatásban lévő Z. Józseffel szemben az eljárást befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.