RETRO RÁDIÓ

A Momentum komolyan gondolja, hogy beengedné a transzneműeket az óvodákba, iskolákba

FEKETE-GYÕR András
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 17. 16:24

Újabb baloldali párt támadta meg a bíróságon a kormány gyermekvédelmi népszavazását.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) után újabb baloldali párt támadta meg a kormány gyermekvédelmi népszavazását. A Momentum ezzel a lépésével egyértelművé tette: ha tehetné, beengedné a transzneműeket az óvodákba, iskolákba, és engedélyezné a nemváltoztató műtéteket a kiskorúaknak – írja az Origo.

Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Még a szövetségesei sem értenek egyet Fekete-Győr Andrással, miszerint transznemű embereknek kellene szexuális felvilágosító órákat tartaniuk az óvodákban és iskolákban – számolt be róla a HírTv. Az LMP társelnöke elmondta, a jelenlegi oktatási rendszer jól működik. A Fidesz kommunikációs igazgatója pedig azt írta közösségi oldalán, hogy a szexuális propagandának nincs helye az iskolákban.

Mint ismert, a kormány az LMBTQ-lobbi felől érkező nemzetközi nyomás hatására úgy döntött, referendumot ír ki gyermekvédelmi kérdésekben. A magyar emberek így többek között arról dönthetnek a legkésőbb jövő év elején megtartandó szavazáson, hogy szeretnék-e, ha gyermekeiket szexuális propagandával traktálnák az oktatási intézményekben, és a médiában, valamint engedélyeznék-e, hogy a kiskorúak számára elérhetők legyenek a nemváltoztató műtétek.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az utóbbi időben döbbenetes méreteket öltött az LMBTQ-lobbi térnyerése a társadalom minden szintjén. Egyre több hír érkezik azzal kapcsolatban, hogy egyre több helyen népszerűsítik, sőt lehetővé teszik kiskorúaknak a nemváltoztatást. Számos országban elérték már azt, hogy kiskorúak mindenfajta szülői beleegyezés nélkül megváltoztathassák a nemüket – Skóciában már négyéves kortól. A sok helyen mostanában megteremtett „progresszív„ jogszabálykörnyezet értelmében a szülő teljesen elveszti jogát a gyereke jövőjét illetően. A kisgyerekek viszont nem elég érettek ahhoz, hogy olyan életüket meghatározó döntéseket hozzanak, mint a nemi identitás megváltoztatása. Ezért is fontos a magyarországi népszavazás, ahol öt kérdésben mondhatnak véleményt a választók.

Sok országban a legújabb elfogadott törvények értelmében a szülő akár teljes egészében is elvesztheti a gyereke életének ellenőrzése feletti jogot. A törvények és a közoktatás hathatós segítségével számos országban soha nem látott méreteket öltött a nemváltoztató kiskorúak száma. Az engedékeny jogszabályoknak és az LMBTQ-lobbi előtt teljesen behódolt baloldali kormányoknak köszönhetően a legtöbb esetben a szülő előtt teljesen titokban marad az egész eljárás. Az aggódó szülőket gyakran jogi eszközökkel igyekeznek teljesen ellehetetleníteni.

Az európai kontinensen a brüsszeli intézmények tűzték a zászlójukra a nemváltoztaztatás népszerűsítését. Az Európai Parlament júniusban fogadta el azt a szélsőséges, a tudományt semmibe vevő határozatot, amely kimondja azt, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek.

Az Egyesült Államokban a Biden-kormányzat határozottan támogatja a transzneműként azonosuló gyermekeket. A 2020-as kampányútja során Joe Biden azt mondta, hogy szeretné „sokkal könnyebbé” tenni a nyolcéves gyermekek életét, hogy azok eldönthessék nemüket. Beiktatása után Biden transzgender-lobbinak kedvező intézkedéseket rendelt el és teljes támadásba lendült az erőltetett LMBTQ-lobbi ellen fellépő republikánus tagállamok ellen.

kót kisgyerekek nemet és nevet válthatnak már négyéves koruktól anélkül, hogy szülői engedélyt kellene ehhez kérniük. A skót kormány új LMBTQ+ irányelvei alapján a tanároktól is elvárják, hogy rákérdezzenek: szeretnének-e nemet váltani, ha pedig igen, új nevükön és névmásaikon szólítaniuk a gyerekeket. Az új útmutatás szerint azokat a tanulókat, akik nemet akarnak váltani, a tanároknak teljes mértékben támogatniuk kell. A transzneműséget népszerűsítő könyvek pedig iskolai tananyagként fognak megjelenni a frissen elfogadott határozat értelmében. Az új oktatási metódus értelmében a gyermekeknek a jövőben nem kell majd a szülők beleegyezését kérni a nemváltoztatáshoz. Skócia kormánya mindemellett azt javasolja a tanároknak is, hogy támogassák a nemet váltani akaró tanulókat a döntésükben és a diákok új neveit és személyes névmásaikat használják majd az iskolában MIUTÁN A GYERMEKEK ELDÖNTÖTTÉK MELYIK NEMHEZ TARTOZNAK.

Ezentúl már csak szóban kell majd a gyerekeknek nemváltásukat bejelenteni, mindezt pedig nem kell majd hivatalosan regisztrálni semmilyen módon sem.

A brit társadalombiztosítási rendszer, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jelenleg hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser 12 éves kortól kezdve kezdheti meg a konkrét nemátalakítás hosszadalmas fizikai folyamatát úgy is, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kisiskolás diákok dönthetnek úgy mindenféle kontroll nélkül, hogy államilag finanszírozott hormonkezelésre járjanak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe.

Nagy-Britanniában legalább napi egy gyerek megváltoztatja a nemét. A legtöbb nemváltoztató fiatal 14-15 éves, de vannak fiatalabbak is.

Az LMBTQ-szervezetek világszerte azt hirdetik, hogy a nemi identitással kapcsolatos pszichés problémák nemátalakító műtéttel és az azt megelőző kezelések segítségével hatékonyan gyógyíthatók, viszont elhallgatják az átalakítást megbánók történeteit. A páciensek problémái többnyire a műtét után is jelentkeznek.

Az Egyesült Államokban a transzneműek között az öngyilkossági ráta 41 százalékos – a teljes amerikai lakosság körében az átlagos érték 1,6 százalék. Az átoperáltak körében tapasztalható magas arányú az alkoholizmus, a droghasználat, és szintén magas arányban vannak jelen, akik megbánták a nemváltó műtétet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.