RETRO RÁDIÓ

Több idős ember halála is gyanús Óbudán, újraéled a lakásmaffia?

Több idős ember halála is gyanús Óbudán, újraéled a lakásmaffia?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 13. 07:30

Megdöbbentő figyelmeztető plakátok jelentek meg Óbudán, a Vörösvári úti panelházakban, írja a Ripost7 keddi száma. A terjedő pletykák szerint több, a helyiek által is ismert egyedülálló, idős ember halt meg gyanús körülmények között, miután eltartási szerződést kötött vagy lakottan eladta a lakását.

Az óbudai tömb lépcsőházában már az illetékes helyi lakásszövetkezet által lepecsételt kiírás is megjelent, ami arra figyelmeztet, hogy legyenek óvatosak a lakók, ha eltartási szerződést akarnak velük kötni. Egyelőre nem bizonyított, hogy az eltartóknak közük lenne a halálesetekhez, bár már a rendőrség is vizsgálódik, a gyanúba keveredett, a helyiek által ismert emberek pedig ügyvédet fogadtak. Újraéled a lakásmaffia?

Gyanús halálesetekről suttognak a lakók Fotó: Keller Mátyás

„Kötelességünk megvédeni a lakókat!”

„Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az érintett idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!” – áll a lakásszövetkezet által kiragasztott papíron.

Figyelmeztetést rakott ki a lakásszövetség Fotó: Keller Mátyás

Az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László azt mondja, 360 tagjuk van, az igazgatóságnak pedig kötelessége megvédeni őket.

„Valóban mi ragasztottunk ki figyelmeztetést a liftben, de mi nem gyanúsítottunk meg senkit, nem írtunk ki nevet sem, így aki magára veszi, annak vaj van a füle mögött – mondja a Ripost7-nek az elnök. „Én három éve vagyok elnök, és tudomásom van arról, hogy az elmúlt 5 évben több olyan eset is történt, amikor idős, egyedülálló személlyel eltartási szerződést kötöttek, majd ők a szerződéskötést követően hamarosan elhaláloztak. Nem mindig ugyanazok a személyek kötötték a szerződéseket, de egy csoporthoz tartoznak, úgy tudom.”

TillyLászló Fotó: Keller Mátyás

„Négy esetről tudok csak ezen a házsoron”

Magyarázatképpen hozzátette: mivel egyedülálló emberekről volt szó, különösebben senki sem firtatta haláluk körülményeit.

„Négy esetről tudok, ami ebben a házsorban történt” – mondja a férfi.

A történtekről természetesen a lakók is pletykálnak. Többükkel is beszéltünk, de félnek, ezért nem vállalták a nevüket a nyilvánosság előtt. Annyit azonban elmondtak a Ripost-nak: mindenki arról beszél a környéken, hogy az egyik gyanús halálesetnél állítólag a szívgyógyszert adagolhatták túl, míg egy másik halálos áldozatnál az inzulint.

3 hete feküdt az idős férfi holtteste a lakásban

„Pár héttel ezelőtt a második emelet egyik lakásából fura szag szűrődött ki, ezért a szomszédok értesítették a rendőrséget, akik tűzoltók segítségével jutottak be a lakásba” – mesélte a Ripost-nak a történetet egy ott lakó hölgy, aki úgy tudja, a holttest akkor már három hete feküdt a lakásban.

Arról, hogy a lakók azóta mit láttak, és egy nő hogyan vállalta magára, hogy róla van szó a figyelmeztető plakátokon, a Ripost7 kedden megjelenő számában olvashat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.