Létrehozva: 2021.07.08.

Elindult a visszaszámlálás: ekkor csap le ránk az enyhülést hozó vihar

Hamarosan enyhül a forróság, már nem kell sokat várni rá.

Ma napos idő várható, de délután a Dunántúlon már több fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen, de holnap érkezik a vihar. A nyugati határszélen este kis eséllyel kialakulhat zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél nagy területen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között alakul. Késő este a hőmérséklet 23 és 29 fok között várható.

Figyelmeztető előrejelzés hőség miatt / Fotó: met.hu

Pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani, emellett általában többórás napsütés várható. Délelőttig kevés, majd több helyen előfordul záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is valószínű. A déli, délkeleti szél a déli óráktól északira, északnyugatira fordul, és nagyobb területen megerősödik. Érkezik a vihar. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 28 és 36 fok között alakul.

A heves zivatarokat 90 km/h fölötti széllökés, 2-3 cm-t meghaladó jég és felhőszakadás kísérheti – írja a met.hu.

Szombaton az ország északnyugati felén, harmadán szinte zavartalan, másutt többórás napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel. Főként az ország délkeleti, keleti felén, harmadán fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A hajnali 14, 21 fokról délutánra 27 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!