RETRO RÁDIÓ

Kiakadt a budapesti nő a bírságon, pedig jogosan kapta – te is belefuthatsz ebbe!

Kiakadt a budapesti nő a bírságon, pedig jogosan kapta – te is belefuthatsz ebbe!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 06. 17:50

Aki nincs tisztában a bérelhető e-roller közlekedési szabályaival, az könnyen megütheti a bokáját. Egy budapesti nőnek 100 ezer forintjába került, hogy nbem olvasta el a használati feltételeket.

100 ezer forintra bírságoltak a rendőrök a Deák téren e-rollerezés miatt egy nőt, aki a Facebookon panaszkodott.

„Tegnap este 15 métert mentem a Deák téren egy elektromos rollerrel, majd egy rendőrautó levillogott, megállított, majd megszondáztattak. Kilenckor ittam két deci cidert, majd hajnali egykor mentem volna tovább.” – írja és hozzáteszi, hogy elkérték a jogsiját.

Miután mondta, hogy az nincs neki és nem is tudta, hogy a bérelhető e-rollerekhez jogsi kell, kapott egy 100 ezer forintos bírságról egy csekket, amit 30 napon belül be kell fizetnie – panaszolta a facebookozó.

Az, hogy nem tudta, nem lehet kifogás, ugyanis a Lime applikációja indítás előtt megkérdezi, hogy elmúltál-e 18 éves és van-e jogosítványod. Az alkalmazás a hétvégén frissült, azóta a sisak használatára is figyelmeztet.

A szabályok és előírások menüpontban minden világosan le van írva:

  • Viselj sisakot.
  • Utazás előtt ellenőrizd a fékeket.
  • Tarts be minden közlekedési szabályt.
  • Csak 18 éven felüliek utazhatnak.
  • Érvényes vezetői engedéllyel vagy azonosító okmánnyal kell rendelkezned.
  • Egy Lime-on csak egy személy utazhat (utasokat nem szállíthatsz)
  • Ne utazz ittasan.
  • Éjszaka légy óvatos, és hajts lassabban.
  • Ne SMS-ezz és ne telefonálj utazás közben.
  • Mindig figyelj az autókra, a kerékpárokra és a gyalogosokra.
  • Azt is kihangsúlyozzák, hogy az utazás során a rollerező viseli a kockázatokat.

    Rendkívül népszerűek a mobiltelefonnal, egyszerűen bérelhető elektromos rollerek Budapesten és környékén, az e-rollerezés már közlekedési forma. A Lime nem csak a belvárosban, de az agglomeráció több településén is jelen van, sokan használják is a környezetbarát közlekedési eszközt. Sokszor fiatalokat, gyerekeket is látunk ilyennel száguldozni és ritka, hogy van bukósisak a fejükön.

    Pintér Sándor múlt héten emlékeztetett: „az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni.„ A rendőrségnek is e szerint kell eljárnia. A KRESZ módosítás is napirenden van, ugyanis a jelenlegi közlekedési szabályokban nem szerepel ez a kategória, de már annyian használják, hogy szükséges rá a külön szabályozás. Amíg ez el nem készül, addig ugyanaz vonatkozik a rollerre is, mint a segédmotorra. Az új közúti jármű nem csak nálunk okoz problémákat. A rollerekre vonatkozó szabályokat más uniós országok is most dolgozzák ki. Más országokban, sebességtől függően, a biciklivel vagy a segédmotorral helyezik egy kategóriába és egy szabályozás alá.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.