Létrehozva: 2021.07.20.

Kell-e harmadik vakcina és ha igen, melyik? Az immunológus elárulja!

Magyarország Európában elsőként lehetővé tette a harmadik oltás beadatását ingyenesen, önkéntes alapon. Augusztustól lehet jelentkezni az újabb adag vakcinára. Mindenképp érdemes megfontolni, hiszen a Pfizer-Biontech kutatása szerint az emlékeztető oltás akár 5-10-szeresére is növelheti a szervezet védelmét.

Albert Bourla, a Pfizer-Biontech vezérigazgatója a Twitterén számolt be a harmadik Pfizer oltás hatékonyságának eredményéről. A kutatásról, valamint az oltások esetleges mixeléséről a Metropol dr. Kacskovics Imre immunológus professzor véleményét kérte ki. „Megmagyarázhatónak tartom ezt az arányt, mivel a vakcinában lévő idegenanyag megsokszorozhatja az antitestek, valamint az immunsejtek számát” – mondta a szakember „Az immunválasz egy adott ideig úgy reagál az ismételt oltásra, hogy több memória B-sejt termelődik. Ez a memória immunsejt fokozza a védekezést a védőoltásnál. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, de a harmadik oltásnál még igen. Hasonló kutatási eredményre jutott Vejdong Jin a kínai Sinovac vezérigazgatója is, szerinte az ő harmadik oltásuk akár a 20-szorosára is növelheti az antitestek számát a szervezetben.”

Dr. Kovácsovics Imre Fotó Metropol

Melyiket válasszuk a harmadiknak?

„Véleményem szerint szükség van az emlékeztető oltásra, mert jön a delta variáns. Nálunk magasabb átoltottsággal rendelkező országokban is csekélyebb lett a védelem a vírusvariáns ellen” – magyarázta dr. Kacskovics Imre. A professzor azt is elmond, hogy szerinte milyen vakcinát érdemes harmadik körben választanunk. „Követni kell a gyártó utasításait, vagy a szakma szabályai szerint kell eljárni, amíg nincsenek klinikai vizsgálatok a témában. A személyes véleményem szerint a Pfizer vakcináját lehet még egyszer beadatni, valamint a Modernát is. A vektorvakcinákat nem nagyon lehet ismételni, mert ezek ellen kialakulhat a szervezetben immunválasz, ami megakadályozhatja, hogy a vektor célba jusson, és kifejtse hatását. Ezen kivül harmadik körösnek akár a Sinopharmot is fel lehet venni, mert az inaktivált vírussal működik. Az első két adag Sinopharm oltásnál a legfrissebb vizsgálatok szerint alacsonyabb a védelem a 60 év felettieknél, mert az idős immunrendszer gyengébb, mint a fiatal, úgyhogy ha van elegendő vakcina hozzá, akkor az ő számukra harmadiknak mindenképp mRNS-es vakcinát ajánlanám.”

Van elegendő vakcinánk a 3. oltásokhoz

Az országos oltási munkacsoport vezetője, György István vasárnap Balatonmáriafürdőn beszélt arról, hogy a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadatni, azonban háziorvosi ajánlásra korábban is meg lehet kapni. György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra