Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.11.

Megszületett az ítélet az oltásellenes szülők ügyében – miattuk halt meg egy kisbaba

Óriási felháborodást váltott ki tavaly év elején az elsőfokú ítélet, most pedig megszületett a jogerős döntés.

Hihetetlen figyelem kísérte a média annak a házaspárnak az ügyét, akik miatt 2013-ben meghalt hathetes csecsemőjük, mert ellenzik az oltásokat és nem adták be kisfiuknak a K-vitamint, nem vitték orvoshoz a babát.

Fotó: Ripost

A bíróság első fokon bűnösnek találta L. Cs.-t és társát gondatlan emberölés vétségében. L. Cs.-t ekkor egy év hat hónap, L. A.-t pedig egy év fogházbüntetésre ítélte, de a végrehajtást mindkettőjük esetében két évre felfüggesztette. Emellett kötelezte őket a 3 millió forintos perköltség megfizetésére.

Az ítélet nem volt jogerős, egészen mostanáig: másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést, sem pedig a felmentésért bejelentett védelmi fellebbezéseket. A meghozott jogerős végzésével helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla sajtóközleményében.

A K-vitamin hiánya miatt halt meg a baba

2013-ban a pár újszülött kisfia, L. E. rosszul lett, amikor egy baráti házaspárnál töltötték a délutánt. A pici sugárban hányt és sírt. A család ismerőse hívni akarta a mentőket, de ezt a szülők ellenezték. Végül a vendéglátó mégis telefonált segítségért. A gondos és gyors ellátás ellenére a gyermeken már nem lehetett segíteni, a véralvadást gátló K-vitamin hiánya agyvérzést okozott. A csecsemőnek háromszor kellett volna vitamint adni, egyszer a születése után, aztán egyhetesen, végül pedig egy hónaposan, de az oltásellenes szülők ennek az elvárásnak nem tettek eleget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát