Létrehozva: 2021.06.14.

A lúzernek látszó fiatalokra hajt az Iszlám Állam – Magyarországon is toboroznak!

Az Iszlám Állam nem titkolja, hogyan csinálja: nyilvános az egész módszertanuk, hogyan hálózzák be a befolyásolható fiatalokat Magyarországon és az egész világon. A nyugati börtönök és mecsetek a legfőbb toborzóközpontjaik. Magyarországon csak a neten keresztül tudnak próbálkozni – és már nem először sikerült nekik!

Egy magyar iszlamista merényletet követ el a foci-Eb-n? Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez lehetséges lenne – aztán a magyar terror­elhárítók elfogtak egy kecskeméti fiatalembert, aki a gyanú szerint pont erre készült!! Az Iszlám Állam behálózott egy fiút, akire „furcsa gyerekként” emlékeznek általános iskolás társai – aztán felnőve a furcsa fiú felesküdött az Iszlám Államra, muszlim nevet vett fel és merényletre készült… Annak idején osztálytársai baleknak tartották, kipécézték, keményen szívatták: pedig jó családból érkezett, jó tanuló volt, de mindenki kicsit furcsának tartotta. Most, 21 évesen rács mögött ül, a biztonsági szakértők pedig azt mondják a testbeszéde alapján, hogy bármire rávehető, befolyásolható személyiség. Pont az ilyenekre utazik az Iszlám Állam, és nem is titkolják, hogyan.

Képünk illusztráció (Photo by HO / SITE Intelligence Group / AFP)
Fotó: afp

A neten szervezték be a kecskeméti fiatalembert

Idén júniusban egy fiatalember került a rendőrség látókörébe: a 21 éves, jól szituált családból származó V. K.-ra szülei kecskeméti házában csapott le a TEK. A fiatalember az interneten folytatott beszélgetéseket. Őt nem külföldre csábították, hanem európai terrormerényletek szervezését tervezgették vele. A fiú azt is felajánlotta, hogy csőbombát készít és egy nagy tömegrendezvényen robbant majd vele, de azt is, hogy tömegbe hajt autójával, úgy gyilkol. „A fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen” – mondta Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.

A török határon kapták el az Iszlám Államhoz induló magyar férfit

Az első magyarországi, Iszlám Államhoz köthető terrorper 2017-ben kezdődött. A két magyar szereplő története jól mutatja az ISIS működését és az új hívekért folytatott internetes harcát. F. Viktor, az elsőrendű vádlott 2014-ben, amikor éppen vakvágányra futott az élete, egy rádiós riportot hallott az Iszlám Államról. A huszonéves móri fiatal kilátástalan helyzetében megoldást látott a csatlakozásban, ezért kutakodni kezdett az interneten. Az egyik, ISIS-ről szóló propagandafilm alatti kommentszekcióban beszélgetni kezdett, és hamar össze is ismerkedett egy Abu Isa (Isten fia) elnevezésű arab férfival, aki pénzt és állást ajánlott neki. „Az ígéret szerint védelmi feladatokat kellett volna ellátnom” – mesélte tanúvallomásában Viktor, aki meg is vette a repülőjegyét, és el is jutott Törökországig, onnan azonban 2015. március 2-án kitoloncolták. Az ügy másodrendű vádlottja, a győri Sz. Dániel szintén az interneten ismerkedett meg a móri fiatalemberrel, és együtt tervezték a csatlakozásukat az ISIS-hez. Sz. Dániel végül nem indult el társával Törökországba, később azonban ő buktatta le magukat: iszlamista, Allahot éltető kommenteket helyezett el nyilvános Facebook-oldalakon, így kerültek végül a rendőrség látókörébe. A Győri Ítélőtábla másodfokon Sz. Dánielt 2 év, míg F. Viktort 4 év börtönbüntetésre ítélte.

Fotó: Bors

Vajon hol radikalizálódnak a muszlim fiatalok Nyugat-Európában és mik a trükkjei az Iszlám Államnak? Kiderül a június 15-én megjelenő Ripost7-ből! Keresd azt újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban