Létrehozva: 2021.05.11.

„Megkaptam a vakcinát, és kicsit újra átéltem a betegséget – de nagyon megérte ” – megdöbbentő őszinteséggel írt oltásnaplók

Sokan szenvednek kisebb-nagyobb mellékhatásoktól az oltás után, de a beszámolók szerint az oltással együtt járó megnyugvás minden tünetet legyűr...

A Ripost három munkatársa is beszámolót írt, miután megkapta a vakcina első dózisát. Mindegyiküket a kínai Sinopharmmal oltották be, és maximum pár napig érezték az immunreakcióknak köszönhető tüneteket. A Sinopharm hatékonyságát az is mutatja, hogy egyiküknél a novemberben átélt betegség tüneteit hozta elő, tehát a szervezete ugyanúgy reagált az oltásra, mint a koronavírus-fertőzésre.

Megdöbbentő őszinteséggel írt oltásnaplók kollégáinktól.

„Tűfóbiám van, de ezt meg se éreztem”

A 32 éves anyuka, Judit csak annyit érzett az oltás után, mintha kapált volna előző nap...

„Este hat órára volt időpontom a háziorvosomhoz, kínai oltást kaptam. Kicsit izgultam, mert gyerekkorom óta tűfóbiám van és könnyen elájulok, ha vért látok. Ez a pici tű látványra sem volt ijesztő és alig éreztem a szúrást. Kivártam a 20 percet, de nem éreztem magam rosszul. Aznap semmi, aztán másnap úgy éreztem a karom, mintha előző nap egy kézzel kapáltam volna... Ez nem fájdalom, nem izomláz, csak „el volt állva” a karom. Ez még két napig tartott, egyéb tünetet nem tapasztaltam – úgyhogy nagyon megérte, hogy már védett vagyok.”

„Kemény volt, de megérte: végre megkaptam az első dózist”

A 39 éves Ági még novemberben esett át a koronavírus-fertőzésen. Középsúlyos volt nála a kór lefolyása, de azóta is erős poszt-covid tünetekkel küzd. Most megkapta a kínai vakcina első dózisát, és pár napig újra átélte a novemberben tapasztaltakat...

„Elég későn regisztráltam, így lehetett, hogy a jelentkezést követő negyedik napon már meg is kaptam a Gottsegenben a vakcinám első dózisát. Nem válogattam, de érzelmi okokból örültem a Sinopharmnak. Még januárban forgattunk a kollégámmal egy anyagot a Vajdaságban, ott rengetegen oltakoztak kínaival. Az egyik riportalannyal meg is beszéltük, hogy 'csak egy szuri, hazament és kész', annyira viccesnek tartottam ezt a jelenetet, hogy emiatt én is a Sinopharmot szerettem volna. Aztán tényleg csak egy apró szuri volt, és hazamentem – de nálam ennyivel még nem volt kész... Sorban ugyanazok történtek velem, mint a lebetegedésemkor: nagyon erős fejfájással kezdődött, hőemelkedésem volt, és a közérzetem is átlagon aluli lett. Harmadnapra elkezdődött az a szörnyű izomfájdalom is, mintha előző nap az egész kertemet felkapáltam volna, járni is alig bírtam. Aztán még pár napig hullámokban pocsékul jól voltam. Nekem november óta nincs szaglásom, és szaglástorzulásom lett, tehát semmit nem érzek a világból, de néhány dolognak megfoghatatlan büdös szaga van, amit csak én érzek. Annyira reméltem, hogy a vakcina után visszatér a szaglásom, hát ez sajnos nem történt meg. De az életemet nagyon féltem, ezért alapvetően rettenetesen megnyugodtam. A vírus menjen most már a fenébe. Sajnos hunyt el ismerősöm, ismerősöm ismerőse, rengeteg barátom csúnyán lebetegedett. Múlt héten a lakhelyemen nyírta a kis parkban a füvet egy helyi férfi. Egy éve még azon imádkoztunk, hogy lekerüljön a lélegeztetőgépről. Neki szerencséje volt. Nekem is az volt, és most, hogy már beoltattam magam, többet nem is kell aggódnom. De sokaknak nem volt szerencséje.”

Oltáshoz készítik elő a vakcinát (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„Két nap sajgás a tű helyén, és egy kis esti láz”

A 25 éves Robi nagyon félt a kínai oltástól, de mint kiderült, nem volt miért...

„Durva fejfájás, ízületi fájdalom és hányás: ehhez hasonló brutális fájdalmaktól féltem, amikor megkaptam a várva várt üzenetet, hogy én is mehetek oltakozni. Pont a születésnapom után egy nappal kaptam meg az oltásom, ezért nem repestem az örömtől, hogy rövidesen kétnapos rosszullét lesz az ajándékom. Aztán jött a nap, a szuri és vártam, hogy a kínai oltás ágynak dobjon – aztán szinte semmi... Az első estén a nagy dobásra vártam, de végül a durva tünetek helyett egy kis láz, hidegrázás és éjszakai szédülés jött, nem volt vészes. Másnap reggeltől két napig éreztem a tű helyén az enyhe fájdalmat, és az első oltás utáni napon fáradtság tört rám, de néhány órán belül ez az érzés is szertefoszlott. Örülök, hogy ennyivel megúsztam, és cserébe már védett vagyok.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan hír érkezett az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsiról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár