tóth gabi
Hétfő reggel jó lesz időben elindulni: visszatérnek az iskolapadba a felsősök és a középiskolások is. A szakértő szerint nem csak a közlekedésben lesz szükség nagy türelemre.
Hétfőn újra megnyílnak a kapuk a felső tagozatosok és a középiskolások előtt, többszázezer diák tér vissza az iskolapadba. Jó lesz időben elindulni, a nagyvárosokban és a fővárosban dugók várhatók.
De nem csak a közlekedőknek lesz szükségük türelemre. A szülők féltik a gyerekeket, hogy a hosszú kihagyás után nehéz lesz újra beilleszkedniük.
„Félnek a diákok visszamenni az iskolába?” – egy győri apuka ezzel a kérdéssel kezdte Facebook-posztját, mert szerinte a középiskolásokra rögtön az újranyitás első napján komoly megpróbáltatások várnak: a tanárok ellenőrzik eddigi munkájukat és dolgozatok sokaságával várják majd őket. A középkorú Gábor most nyílt levélben kér türelmet a tanároktól a középiskolás diákok nevében.
Maruzsa Zsoltán államtitkár április közepén jelentette be, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek a tantermi oktatásra. A diákoknak most egyik napról a másikra kell visszazökkenniük a megszokott kerékvágásba. Gábor nyílt levélben kéri a tanárokat: elsősorban legyenek pedagógusok és csak másodjára tanárok.
„Szocializálják őket vissza. A másodfokú egyenlet megoldóképlete és a jambikus hexameter várhat pár napot” – írja Gábor. Az óvodák és az általános iskolák alsó tagozata április 19-e óta már nyitva van. A szülők tapasztalata szerint a tanárok rögtön a zárás előtti lendülettel kezdték meg az órákat. Egy budapesti anyuka arról panaszkodott a Ripost-nak, hogy alsós gyermekét az első tanítási napján haza kellett vinnie, mert magatartásbeli problémái voltak.
Hónapokig nem talákozott az osztálytársaival, és rögtön tanulni kezdtek, ahelyett, hogy egy kibeszélős órával indítottak volna
- meséli Janka, hozzátéve: emiatt a gyerekek az óra közben cetliken keresztül kezdtek beszélgetni egymással, amiért viszont kikaptak.
S. Tóth Márta több mint 11 éve business coachként oktat felnőtteket. A szakember szerint a következő másfél év mindenkinek nehéz lesz, ezért a tanárokat és a diákokat is pszichológusnak kellene segítenie legalább egy iskolai féléven keresztül.
„A karantén alatt rengeteg dolog történt a tanárokkal és a diákokkal, ezért sok a ki nem mondott érzés – mondja a szakember. – A gyerekeknek szükségük van arra, hogy meghallgassák őket, azt javaslom, a tanárok ne legyenek túl távolságtartóak, beszélgessenek a diákokkal, legyenek velük türelmesek és megértők.”