Létrehozva: 2021.05.26.

Megszólalt az ügyvéd: Ezért dobta fel Curtis testvérét a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottja

A kétes pénzügyi tranzakciókba bonyolódó egykori futballista, Katzenbach Imre 11 éve nyomtalanul eltűnt, holttestét tavaly ásták ki egy mezőgazdasági területen a rendőrök.

Az egykori futballista, Katzenbach Imre gyilkosság áldozata lett, megölésével az ismert rapper, Curtis testvérét, Sz. Lajost és egy másik férfit gyanúsítanak. Őket a jelenleg is börtönben lévő H. Attila vallomása alapján tartóztatták le. A férfi ügyvédje, dr. Asztalos Péter most részletesen beszélt védencéről, illetve, hogy mit és miért tett.

Nagy bajban van Curtis testvére (Fotó: Bors)

„Előre tisztázzuk, hogy védencem nem bosszúvágyból nevezte meg Katzenbach Imre gyilkosait, egyszerűen nem volt más választása. Volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy egyedül őt gyanúsítják a bűncselekmény elkövetésével, és nem kizárt, hogy élete végéig börtönben marad. Ki az, aki ezt szó nélkül tudomásul vette volna, az igazságról pedig hallgat, mint a sír? Attila kényszerhelyzetben volt, amiben hozott egy észszerű döntést. Jól ismerte Imrét és az elkövetőket is, és egyszerűen elmondta a rendőröknek, amit az ügyről tudott. A másik fontos sarokpontja a történetnek, hogy ő nem vádalkut kötött, ahogy ez sokszor elhangzott már, egyszerűen annyit kért: az ítélete megállapításakor az együttműködését vegyék figyelembe” – magyarázta az ügyvéd.

H. Attila maga sem tagadja, hogy ő volt az a személy, aki megbízta Sz. Lajost és társát, hogy öljék meg a futballistát. Az ötlet nem az ő fejéből pattant ki, hanem egy gazdag vállalkozó – jelenleg ő is letartóztatásban van – utasítását hajtotta végre. A gyilkosságnál H.Attila nem volt jelen.

Újabb csavar az ügyben, hogy Katzenbach eltűnése után Attila gyakorlatilag a helyébe lépett, összeköltözött a focista feleségével, és együtt nevelték a nő gyermekét. Azt azonban nem árulta el a reménykedő asszonynak, hogy pontosan tudja: Imre soha nem jön már haza, hiszen régen halott.

„Arról fogalmam sincs, hogy a pár sorsa hogyan alakul majd, az azonban biztos, hogy egyelőre tartják a kapcsolatot. Imre felesége akkor sem hagyta el Attilát, miután kiderült, hogy tudott férje megöléséről. Sőt, Attila most azt szeretné, ha a nőt és a lányát megvédené a rendőrség, hiszen nem kizárt, hogy támadás érheti őket. Reméljük, az asszony és gyermeke meg is kapja ezt a hatósági védelmet” – vélekedett a Blikknek dr. Asztalos Tamás.

Az emberöléssel gyanúsított két férfi ügyvédje korábban elmondta: nagyon furcsa, hogy egyetlen ember vallomására alapozva – ami vagy igaz, vagy nem – letartóztatták védenceit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra