RETRO RÁDIÓ

Kemenesi Gábor elárulta: nem csak vakcinázva lehetnek védettek a gyerekek!

Kemenesi Gábor elárulta: nem csak vakcinázva lehetnek védettek a gyerekek!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 04. 12:00

Mivel egyre több gyerek is elkapja a koronavírust, így sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon kaphatnak-e majd oltást, és mikor. Kemenesi Gábor virológus azonban elárulta, nem csak vakcinázva lehetnek védettek a kölykök.

Kemenesi Gábor elmondta: Izraelből érkezett egy remek tanulmány, amely azzal foglalkozik, hogy amikor a 19- 50 év közötti korosztály jó része megkapja a koronavírus elleni vakcinát, akkor az milyen hatással van a gyermekközösségekre, akik viszont még nem kaptak vakcinát.

Dr. Kemenesi Gábor virológus, a PTE Szentágothai Kutatóközpontjának munkatársa.
Fotó: Löffler Péter lp
Dunántúli Napló

„Az látszott ebből a tanulmányból, hogy amennyiben a felnőtt közösség átoldódik, ezzel párhuzamosan csökken az esetszám a gyermekek körében is. Ez azért nagyon jó hír, mert sokakban él az a jövőkép, hogy a gyerekek akkor lesznek majd védettek, ha ők is ténylegesen vakcinálva lesznek. Alapigazság most is, hogy amennyiben a járványok terjedése magas szintű, úgy minden közösséget jobban érint (idősotthonok, gyermekközösségek) és ha ezt le tudjuk nyomni, akkor ők is sokkal nagyobb biztonságban lesznek, az ő köreikben előforduló esetszámok is folyamatosan csökkenni fognak. Ez egy nagyon jó hír” – emeli ki a téma kapcsán a virológus, aki az alábbi videó elején beszél erről.

A szakember mindennek alátámasztásaképpen egy diagramot is bemutatott az izraeli adatokkal, melyen jól látszik: ahogy nő az átoltottság, úgy minden korosztályban párhuzamosan esnek az esetszámok. Kemenesi kiemeli: ez nagyon biztató adat.

„Ha a felnőtt lakosságot átimmunizáljuk, és visszaszorítjuk a járványt, akkor annak minden szinten jó hatása lesz, ezek már valós adatok, minden téren” – hangsúlyozza a virológus.

A Pfizer hamarosan vizsgálja a gyerekek oltását

A gyerekek beoltása jelenleg nem engedélyezett egyetlen koronavírus elleni vakcinával sem. Néhány országban ugyan 16 éves kortól adható a Pfizer-vakcina, de a kisebb korosztály beoltására még egyetlen gyártó sem vállalkozott. A kísérleteket a 12-15 éveseknél a Pfizer/BioNTech már meg is kezdte. A német-amerikai vállalat úgynevezett harmadik fázisú kutatásában eddig 2259 gyermek vett részt, a szakemberek hamarosan publikálhatják az eredményeket. Mára azonban az is eldőlt, hogy hamarosan egy újabb vizsgálati szakasz kezdődhet 4500 fél és 11 év közötti korosztályba tartozó gyermekek bevonásával. A kutatók ennek során szeretnék megállapítani, hogy milyen hatékonysággal működhet a fiatalabb generációnál az oltásuk, illetve azt esetleges veszélyekre is választ kaphatnak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.