Létrehozva: 2021.03.26.

Megszólalt a szakértő: ez a legdurvább hatása a mostani óraátállításnak

Egy órával rövidebb lesz a mostani hétvége, ám ez nem vasárnap, hanem hétfőtől bosszulhatja meg magát igazán. Szerencsére van megoldás.

2021. március 28-án hajnali kettőről háromra kell előretekerni a kismutatót: az óraátállítással megkezdődik a nyári időszámítás. Sokan bosszankodnak, hogy egy órával kevesebbet alhatnak, csakhogy ennél jóval durvább hatása is lehet az óraátállításnak.

2021. március 28-án hajnali háromkor kettőre kell visszaállítani az órákat. Kezdődik a nyári időszámítás
Fotó: Pixabay

„A mostani óraátállítás nem vasárnap, hanem hétfőn bosszulhatja meg magát. Ilyenkor ugyanis általában 40 perccel kevesebbet alszunk, ennek következményeként pedig a hét első napján megszaporodnak a balesetek és megnő a szív-és érrendszeri halálozások száma” – mondta a Ripost-nak G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. A szakember szerint ugyanakkor még nem késő tennünk ez ellen!

„Ha pénteken a megszokotthoz képest 30, majd szombaton az előző naphoz képest újabb 30 perccel korábban fekszünk le, az segíthet a szervezetünknek az átállásban. Nem biztos, hogy sikerül is előbb elaludnunk, de így is sokat jelent” – tanácsolja a szakember. Vagyis nem feltétlenül kell, hogy egy órával kevesebbet aludjunk!

G. Németh György (Fotó: Youtube)

„Az óraátállítás nem csak a lefekvésre, de az ébredésre is kihat. A hónapok alatt beállt ébredési reakciók jó ideig megmaradnak és a nyári időszámítás szerinti óramutatóhoz képest hatvan perccel előbb jeleznek” – figyelmeztet G. Németh György. Majd hozzáteszi: kutatások szerint az óraátállítás akár heteken-hónapokon keresztül is 20 perces alváshiányt jelenthet, ami nem csak a sűrűbb ásításról szól, a hosszú távú fáradtság és kialvatlanság komoly egészségkárosodást okoz.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek