
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatot.
A parlament hétfői ülésén Budai Gyula fideszes képviselő megemlítette Czeglédy Csaba furcsa körülmények között megszerzett szakvizsgáját. Felszólalásában külön kiemelte, hogy az ügyben közérdekű adatigényléssel fordult a Vas Megyei Ügyvédi Kamarához.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Újabb fordulat a Czeglédy-ügyben
A kormánypárti politikus megkereste a megyei kamara elnökét amiatt, hogy felmerül a gyanúja annak, hogy a most költségvetési csalással vádolt Czeglédynek valótlan tartalmú okirattal igazolták a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatát.
A testület elnöke reagált, és Budainak címzett levelében kiemelte, hogy Czeglédy 2010. december 31-e óta szerepel a nyilvántartásukban. Továbbá arról tájékoztatta a kormánypárti politikust, hogy nem a Vas megyei ügyvédi kamara állította ki Gyurcsány ügyvédjének a szakvizsga-igazolást.
Hozzátették, hogy éppen ezért nincs náluk a kért irat.

A Budapest-Szombathely táv
Emlékezetes, korábbi a baloldali politikus törvénytelenül szerezhette meg a jogi végzettségét igazoló papírt, mivel éppen abban az időszakban töltötte hároméves joggyakorlati idejét, amikor Szombathely főállású alpolgármestere volt. Az ide vonatkozó rendelet egyértelműen kimondja, hogy csak jogi képesítéshez kötött, főállású munkakörben töltött szakmai gyakorlati idő számítható be a szakvizsga előfeltételeként, és az alpolgármesteri tisztség nem ilyen. Erre Czeglédy válasza az volt, hogy a budapesti Monopoly Kft.-nél főállású jogi előadóként, ügyvéd felügyelete mellett végezte el joggyakorlatát. Csakhogy ez több dolog miatt nemcsak életszerűtlen, de lehetetlen is:- munkanapokon munkaidőben egyszerre két helyen, Budapesten és a tőle 225 kilométerre lévő Szombathelyen kellett volna lennie, ami nem lehetséges;
- az önkormányzati törvény értelmében alpolgármesterként nem lehetett volna egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonya;
- az ingatlanközvetítéssel foglalkozó Monopoly Kft.-nek a Humán Operátor Zrt-n keresztül – mások mellett – saját maga volt a tulajdonosa, azaz saját cége állította ki számára az igazolást.
Czeglédyt adócsalásért jogerősen elítélték
Mint ismert, Czeglédy Csaba pályafutása során többször is kénytelen volt a bíróság elé állni. A szombathelyi ügyészség 2000 augusztusában megrovásban részesítette 11 rendbeli jogosulatlan adatkezelés, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával







