Létrehozva: 2021.03.07.

Kinek a szégyene? Négy éve menekül az igazságszolgáltatás elől Czeglédy Csaba

Mondvacsinált ürügyek sorával menekül az igazságszolgáltatás elől a baloldal táskás embere, Czeglédy Csaba. A bírói kar szégyene, hogy ez eddig sikerülhetett. Hű társa(bűntársa?) Gyurcsány Ferenc szívósan segíti ebben, bizonyára nem önzetlenül. Változatos trükkök sorát agyalták már ki, csakhogy elkerüljék a felelősségre vonást.

Czeglédy Csabát 2017 júniusában, – 45 hónappal ezelőtt! – tartóztatták le több társával együtt, azóta szívósan próbálja elkerülni a felelősségre vonást, nyilvánvalóan a Gyurcsány-klán segítségével.

Azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet épített ki, amelynek tagjai a Human Operator nevű munkaközvetítő cégének több alkalmazottja, illetve olyan strómanok voltak, akiknek a nevére jegyeztek be az ország több különböző pontján iskolaszövetkezeteket. A szövetkezeteknek adta ki Czeglédy cége a gyáraktól, nagy multiktól megszerzett diákmunkát, de a szövetkezetek csak papíron léteztek, érdemi tevékenységet nem végeztek, a munkaszervezés, dokumentáció és pénzügyek bonyolítása a Human Operatornál történt. Céljuk csak és kizárólag az volt, hogy fekete pénzt szerezzenek a baloldalnak. A szövetkezetek úgy mentek kamu-csődbe, hogy az adófizetési kötelezettségeinek nem tettek eleget. Az adóhatóság nyomozói hatmilliárd 300 millió forintnyi adóhiányt állapítottak meg.

Az első trükk Gyurcsány segítségével

Czeglédy Csaba másfél évet töltött előzetes letartóztatásban. Közben egyetlen napig volt szabad, azt követően, hogy megpróbált országgyűlési képviselőjelöltként a mentelmi joggal visszaélve kijutni a rácsok mögül. Másodjára az EP-választás kampányában Gyurcsányék listáján kapott helyett, hogy megint csak mentelmi jog védje. Ekkor a büntetőeljárást is megszüntette ellene a Szegedi Törvényszék.

Második trükk, segít a részrehajló bíróság?

A választást követően hiába állította a Csongrád Megyei Főügyészség, hogy megszűnt a büntetőeljárást gátló mentelmi jog, azaz a büntetőügynek folytatódnia kell Czeglédy ellen, a törvényszék álláspontja az volt, hogy már nincs büntetőügy Czeglédyt érintően, nincs mit folytatni, egyébként pedig joghézag van. Végül az ügyészség fellebbezésére a Szegedi Ítélőtábla állíttatta vissza Czeglédy vádlotti státuszát az ügyben. A büntetőperben amúgy Czeglédy tíz társa kezdeményezett egyezséget az ügyészséggel, beismerő vallomást tettek, volt aki a bűnszervezetben való részvételt is beismerte.

Összeférhetetlen bíró, seftelt a szegedi önkormányzattal

Időközben bekerült a bírói tanácsba dr. Nóvé Ágnes aki úgy vett részt a szegedi önkormányzatot vastagon érintő Szeviép-ügy tárgyalásában, a felmentő ítéletben, hogy férjével közösen építőipari vállalkozásuk van, ami több százmillió forint értékben kapott munkákat az önkormányzattól, illetve annak cégeitől. Szeptemberben pedig úgy ült be a Czeglédy-ügy tanácsába, hogy ő is az önkormányzat beszállítója, ahogy a fő vádlott Czeglédy köztudottan a polgármester Botka egyik ügyvédje.

Ezután Dr. Nové Ágnes, akit méltán nevezhetünk a magyar igazságszolgáltatás szégyenének, végre méltóztatott elfogultságot bejelenteni.

Az egész szegedi bírói kar bedobja a törölközőt

Tavaly, azaz 2020 január 27-én aztán döbbenetes dolog történt. A szegedi bíróság összes büntetőbírója bedobta a törölközőt. A Szegedi Törvényszék valamennyi(!) büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be, így az irat az eljáró bíróság kijelölése érdekében a Szegedi Ítélőtáblára megküldésre került.

Beszéljünk magyarul! A szegedi ítélőtábla összes büntetőbírója kijelentette, hogy elfogult az ügyben, ezért KÉPTELEN tárgyilagos ítéletet hozni, a 6 milliárd 300 milliós adócsalás ügyében, ahol ekkorra már vádlottak sora tett beismerő vallomást... Vajon miért érzeték elfogultnak magukat?

Csak nem hat Gyurcsány sorozatos fenyegetőzése? Hiszen a baloldal vezérürüje sorra fenyegeti meg a vele szemben más véleményt megfogalmazókat. Legutóbb például a színművészeti egyetem törvényes irányítóit próbálta megzsarolni azzal hogy földönfutóvá teszi őket...

Ezután lett kijelölve a kecskeméti ítélőtábla a negyedik éve húzódó per folytatására. De hiába indult volna el újra az eljárás, Czeglédy most éppen a koronavírusra hivatkozva kérte az eljárás szüneteltetését..

A vádirat szerint fegyház és vagyonelkobzás vár Gyurcsány barátjára. Az ügyészség ugyanis letöltendő fegyházbüntetés kiszabását, több száz millió forint értékű vagyonelkobzást és a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségének elvetését kéri a bíróságtól.

A vádirat szerint Czeglédy és 22 bűntársa egy olyan számlázási láncot alakítottak ki, amelynek a lényege az volt, hogy a munkaerő-közvetítés kapcsán felmerülő közterhek megfizetését elkerüljék, és a láncolat végén található Human Operator Zrt. jogosulatlanul igényelhesse vissza az áfát

S az is egyre nyilvánvalóbb ma már, hogy az így kilopott pénz politikusokhoz vándorolt tovább, így hát bátran nevezhetjük Czeglédyt a baloldal táskás emberének.

A vádak szerint összesen 6,3 milliárd forintot meghaladó összegű adót csaltak el, a pénz pedig nyilvánvalóan a baloldali pártpénztárakba vándorolt, persze titkos utakon.

Miközben a DK és a baloldal koncepciós pert emleget, a vádak komolyságát mutatja: az ügynek eredetileg 23 vádlottja volt, heten vádalkut kötöttek az ügyészséggel – amiből később hárman visszaléptek.

Négy vádlott már teljes körű beismerő vallomást tett, és megkezdte börtönbüntetése letöltését.

Hárman a beismerő vallomást tevő vádlottak közül Fotó MTI

A vádiratból egy olyan cégháló képe bontakozik ki, amelyben Czeglédy mozgatta a szálakat, és amely a közpénzek rendszeres megcsapolására szakosodott.A Human Operator legfontosabb munkatársai így mind a vádlottak padján találták magukat az eljárásban: a számlázási láncban szereplő számlák kiállítása, a kifizetések teljesítése, a bérszámfejtés a pénzügyi vezető, T. Andrea harmadrendű vádlott és az ötödrendű T.-né S. Szilvia feladata volt. A könyvelés, az adóbevallások elkészítése pedig a Human Operator Zrt. főkönyvelőjéé, a másodrendű vádlott Cs.-né I. Judité.

A vádhatóság a különböző szabálytalanságokat tételesen, ötven oldalon keresztül sorolja a vádiratban, az összesítés szerint az áfa adónemben 3,254 milliárd forint, egyéb járulékok formájában 2,960 milliárd forint, tehát összességében 6,215 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért Czeglédyre, a feltételes szabadulás lehetőségének kizárásával. Ezenkívül összesen 387 millió forint értékű vagyonelkobzás és a 164 millió forint bűnügyi költség megfizettetése is szerepel a vádindítványban.

Az ügyészség a vádiratban arról is beszámolt, hogy Czeglédytől egy osztrák bank titkos széfjében egy darab 500 grammos, egy darab 250 grammos, két darab 100 grammos és egy darab 50 grammos aranyrudat is lefoglaltak. A feltételezések szerint ez az arany a DK titkos aranykészletének egy része.

Fotó: Magyar Idők Jó barátok vagy bűntársak?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat