kulcsár edina
Az emberek nagy része szerint emberéletek múlhatnak az oltásellenes kijelentéseken.
A friss kutatást a Századvág Alapítvány készítette, és arra voltak kíváncsiak, mi a magyarok véleménye az oltástagadó közszereplőkről – írta a Mandiner.hu
A felmérésből kiderült, hogy a magyarok igencsak nagy hányada élből elutasítja az oltástagadókat, a válaszadók 73 százaléka ugyanis teljességgel elfogadhatatlannak tartja, hogy a járvány alatt egy politikus, vagy akármilyen közszereplő oltásellenes legyen.
A kutatás további részéből az is kiderült, hogy az emberek szintén nagy része vélekedik úgy, hogy az oltásellenes közszereplők egyenesen az emberek életével játszanak: a megkérdezettek 62 százaléka azt vallotta, hogy emberéletek múlhatnak azon, ha a politikusok és közszereplők vakcinák ellenek kampányolnak.
Az Alapítvány hozzátette, hogy az egészségügyi dolgozók és virológus szakemberek egyöntetűen álljtják, hogy a vírus megfékezésének és a korlátozások feloldásának egyetlen módja a tömeges oltás és a teljes átoltottság lehet.
Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Galgóczi Ágnes elmondta, több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz.
Az utóbbiak most a 60 év feletti embereket oltják – tette hozzá.
Szólt arról is, a felmérések szerint egyre nő a vakcinák iránti bizalom, amit alátámaszt az is, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, már majdnem hárommillióan jelezték, hogy szeretnének oltást.
Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint a most pusztító brit vírusmutáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, vagyis egy ember három másiknak adja tovább. A normál koronavírus fertőzési rátája kettő és három között volt.
„Ebből következően sokkal több ember kerülhet kórházba és szorulhat akár intenzívosztályos kezelésre” – tette hozzá.
A főosztályvezető elmondta azt is, április elejéig szeretnének mintegy kétmillió embert beoltani, ami nagyban függ attól, hogy a védőoltások időben megérkeznek-e. Reményei szerint nyárra már nagyon sok embert olthatnak be, akár elérhetik a nyájimmunitást is.
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 107 791 fő a beoltottak száma, ebből 317 906 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn léptek életbe. 5653 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 480 860 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 179 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 325 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 340 844 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 123 691 főre emelkedett. 8348 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 844-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A háziorvosok többsége mától veszi át az AstraZeneca-vakcinát, és a feladatuk, hogy a praxisukban még nem beoltott regisztrált legidősebbek oltását végezzék vele. A kórházi oltópontokon Szputnyik és Pfizer oltóanyagok vannak, amelyekkel szintén elsősorban a háziorvosok által beküldött regisztrált idősek oltása folytatódik. A múlt hétvégén elhalasztott 60 év alatti krónikus betegek AstraZenecával való oltása csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon, az érintettek erre SMS-ben már megkapták a behívót.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött, ezek hétfőtől léptek életbe. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. A március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépett újabb védelmi intézkedések a következők.