tóth gabi
Bár év végén már a lakóknak kellene beköltözniük, egy kapavágás sem történt a zuglói Több mint lakóház projekt építési telkén. Egyelőre nem is fog, a pandémiára hivatkozva újraterveztetik az épületet. Vajon kinek éri ez meg?
Zugló lakhatásról szóló pályázata, a Több mint lakóház 2018-ban nyert az Európai Bizottság Urban Innovative Actions (UIA) programján 4,5 millió euró (közel 1,5 milliárd forint) támogatást, a projekt 2019 elején kezdődött el. A támogatás mellé 20% önrészre volt szükség, tehát a Gizella út 14– 16. szám alatt található önkormányzati telken felépülő 27 lakásos szociális bérházra több mint 1,8 milliárd forint jut.
Az Európai Bizottság UIA szervezete három évet ad projektjei megvalósítására, ez a zuglói Több mint lakóháznál kevesebb mint egy év múlva véget ér. Az utolsó évben viszont már a lakóknak kellene a házat használni, és egy kialakult lakóközösségben élniük, Zugló önkormányzata ehelyett újratervezteti az épületet.
Bár már akkor is elég nagy csúszással, de tavaly júliusban a Facebook oldalukon arról tájékoztattak, hogy „Zugló Önkormányzata az építkezés közbeszerzési eljárásainak előkészítésén dolgozott”. Aztán idén januárban jött a meglepő közlés: a munkaerő és az anyagok árának emelkedése miatt újra kell tervezni (a szó szoros értelmében) az épület megvalósítását. „A közbeszerzési felhívást várhatóan tavasz folyamán hirdeti meg Zugló Önkormányzata, melynek lezárultával az év közepén indulhat a kivitelezés” – adták hírül.
Mint azt korábban a Ripost már kiszámolta, ha 1,8 milliárd forint van 27 lakásra, akkor egy lakás felépítésére átlag 67 millió forint jut, miközben egy sarokkal arrébb már 42 millió forint körül meg lehet vásárolni egy 48 négyzetméteres luxuslakást, és azon már az építtetőknek is haszna van. Most az derült ki, hogy a Több mint lakóház projektre nem elég ez a 67 millió forint sem. Ha új kiviteli tervet készíttetnek a munkaerő- és anyagárak emelkedése miatt, akkor valószínű, hogy nem több lakást, vagy még több helyiséget terveznek, hanem éppen fordítva.
Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az UIA meghosszabbította-e esetleg a projekt lezárultának időpontját, ahogy arról sem tudunk, megkezdődött-e már a lakók kiválasztása.