Létrehozva: 2021.02.05.

„A karomban haltak meg a kutyáim” – borzalmas kínok között végzett a fagyálló a család kedvenceivel

A háromgyerekes családanya nem érti, ki vetemedhetett ekkora kegyetlenségre. Kutyái jól neveltek voltak, mégis megmérgezték őket.

„A karomban haltak meg a kutyáim” – borzalmas kínok között végzett a fagyálló a család kedvenceivel

Ildikó háromgyerekes édesanya, aki immár öt éve hogy magához vette hánytatott sorsú németjuhászát. Állatszeretete odáig terjed, hogy az egyik alapítója lett a Német Juhászokért Alapítványnak.

„Juve egy angyal volt, mindenki szerette. A fél ország összefogott érte, amikor levágta a vonat a lábát. Egy hajdúböszörményi menhelyről fogadtam örökbe. Az állatok világnapja előtt minden évben jött be velem a suliba, rendszeresen kirándult az osztályommal, imádták a gyerekek” – kezdte a Blikknek tragikus történetét Ildikó, akinek nemrég fagyállóval megmérgezték a kutyáit.

A család nem érti, miért bánthatták kedvenceiket
Fotó: Pixabay

A kislány szervezetét egy nap alatt legyőzte a méreg, majd ezután sokkolta a családot, hogy másik házőrzőjük is rosszul lett. Szofi annyira rossz állapotba került, hogy mindkét veséje leállt, így az állatorvos az altatást javasolta. A történteket elfogadhatatlannak tartják, hiszen minden kutyájuk jól nevelt.

„Három fiam van, mindig azt mondtam, hogy a kislányaim Juve és Szofi. Borzalmas kínok között, a karomban haltak meg a kutyáim. A gyerekeim, a férjem és a másik két kutyusunk, Maci és Bubu is gyászolja őket” – mondta Ildikó, aki megtette a feljelentést, a férje pedig térfigyelő kamerákat szerelt fel házuk udvarára.

A BRFK állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást. Gyanúsított egyelőre nincs az ügyben.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek