RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: 2021-ben is megvédjük a magyar érdekeket

SZIJJÁRTÓ Péter
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 04. 18:00

A miniszter szerint egészen biztos, hogy a világjárvány mellett az illegális bevándorlás lesz a másik leglényegesebb kihívás idén.

„A kormány 2021-ben is megvédi a magyar érdekeket” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt mondta, 2020 egészen biztosan szerepelni fog minden történelemkönyvben a koronavírus-járvány és hatásai miatt, de ugyanez az idei évre is igaz lesz, ugyanis folytatódik a küzdelem a pandémia ellen.

„Ezen harc során a kormány idén is megvédi majd a magyar nemzeti érdekeket, és semmilyen nyomásgyakorlásnak nem fog engedni” – hangoztatta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
MTI/Illyés Tibor

A miniszter úgy fogalmazott, hogy „továbbra is két lábon állunk” az oltóanyag-beszerzés ügyében.

„Minden egyes sikerrel kecsegtető vakcinafejlesztésnél ott vagyunk, legyen az tőlünk nyugatra vagy keletre” – mondta.

Hozzáfűzte: ha valahol a világon biztonságos oltóanyagot kísérleteznek ki, a kormány mindent megtesz azért, hogy az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon.

„Továbbra is megvédjük magunkat mind a déli határon, mind pedig Brüsszelben az illegális migrációval szemben” – nyomatékosította Szijjártó Péter.

Úgy vélekedett: egészen biztos, hogy a világjárvány mellett az illegális bevándorlás lesz a másik leglényegesebb kihívás idén. Brüsszel migrációbarát politikája folytatódik, ennek nyomán újabb migrációs nyomásra kell felkészülni.

Fotó: Pixabay.com

„A migrációs folyamatok sajnos már nemcsak kulturális és biztonsági kockázatot jelentenek majd, hanem járványügyit is” – mondta.

„Ezért a kormány idén is mindent megtesz az illegális bevándorlás ellen. Megvédi a déli határt, valamint az álláspontját Brüsszelben: Magyarországra továbbra sem léphet be egyetlen migráns sem. A kabinet továbbra is mindent megtesz a magyar munkahelyek védelméért”

– közölte.

„Jelenleg 78 nagyvállalati beruházásért versenyzünk, és emellett újabb, több mint 300 milliárd forintnyi hitelt fogunk biztosítani azon magyar vállalatok számára, amelyek megpróbálják kihasználni a világgazdasági, világpiaci változásokból fakadó lehetőségeket” – közölte a tárcavezető.

„Hiszen pontosan tudjuk, hogy a magyar gazdaság exportorientált: annál jobban teljesít, minél többet tudnak exportálni a magyar cégek. Ahhoz azonban, hogy a gazdaság jól teljesítsen, arra van szükség, hogy az emberek dolgozzanak, ehhez pedig meg kell védeni az egészségüket és a munkájukat” – mondta Szijjártó Péter.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.