Létrehozva: 2021.01.04.

Így néz ki a Brexit a magyarok szemével

Újév első napján Nagy-Britannia kilépett az Európai Unió közös piacáról. A megállapodás szerint marad a vámmentesség, viszont pontrendszerhez kötik a munkavállalást a külföldiek, így a magyarok számára is. Kint élő magyarokat kérdeztünk, mit szólnak a változáshoz.

Vegyes reakciókat váltott ki a Brexit megállapodás az angliai magyarokból. Sokan úgy vélik, elveszítették a „szigetet”, mint lehetőséget, ami szinte az egyetlen hely Európában, ahová az angolul beszélők jöhettek. Csalódottak, mert úgy vélik, a szigorúbb munkavállalási engedélyek miatt sokan szegényebbek lettek egy lehetőséggel.

„Eddig elég volt a munkakedv…”

„Sokaknak nehezebb lesz a munkavállalás. Legtöbben nem orvosként, mérnökként jöttek ide ki” – kezdi Emőke. „Rengetegen kétkezi munkát vállaltak itt, gyári munkát, takarítást, pincérkedést. Váltottak, megtanulták a nyelvet és letelepedtek. Eddig elég volt a munkakedvünk is és jöhettünk. Na, ez mostantól kevés lesz. Ha csak nem valami hiánypótló szuper szakmája van valakinek. Ezzel a megállapodással azt érték el, hogy a fiatalok más országok felé fognak kacsingatni, ami érthető is” – fejti ki a véleményét a Ripost-nak Emőke, amivel Lexi is egyetért: „Nekem óriási csalódás, hogy Nagy-Britannia többsége nem elég nyitott ahhoz, hogy Európa népét boldogan ölelje a keblére, mint kedves unokatestvérét.”

„Kíváncsi vagyok, hogy tudok majd magyarokat fogadni”

„Mivel 12 éve kint vagyok, megvan a letelepedési engedélyem. Semmi rossztól nem tartok. A jogaim ugyanúgy megmaradnak” – fogalmaz lapunknak Tóth Tímea.

Tóth Tímea (Olvasó fotó)

Majd így folytatja: „Arra viszont kíváncsi vagyok, mostantól hogyan tudok majd vendégeket fogadni otthonról. Gondolom, kell majd meghívólevél meg hasonlók. Én örülök a Brexitnek, mert már London is túlzsúfolt, sokan csak az állami támogatásokért jönnek ide, amit rendesen ki is használnak vagy feketén dolgoznak, amiből megint csak nem profitál semmit az ország, sőt…”

„Macera lesz külföldről felvenni valakit”

Ákos szerint csupán apró adminisztraciós gondok adódhatnak a megállapodás kapcsán, mint például, hogy meddig kell a magyar jogosítványt lecserélni, amit eddig nem kellett. Viszont a kint élők nem tudnak évekre, csak meghatározott időre elmenni, hacsak nem már brit állampolgarok, különben elveszítik a statuszt. Ez újdonság, hiszen eddig jöhettek-mehettek. „A pozitívum, hogy a kevesebb EU-s bevándorlóval csökken a verseny a munkaeerőpiacon, és nőnek a bérek – mondja Ákos a Ripost-nak. „Bár más országokból nőni fog a bevándorlás, de „szabad mozgás” nem lesz sehonnan, ez pedig segíti azt, aki már itt van. Szerintem erősödik majd a font, és ami még jó, hogy egy bizonytalansággal kevesebb. Aki már itt van, annak jobb lesz, de az biztos, hogy aki most jönne, annak nehéz lesz, mert a munkáltatóknak macera lesz külföldről felvenni valakit, és csak magasan kvalifikáltaknál vagy hiányszakmákban foglalkoznak majd ezzel” – vélekedik.

Íme a legfontosabb változások

* Vámok és kvóták nem lesznek, de vámvizsgálat és határellenőrzés igen. Lelassul az áruszállítás, ami minden céget érinteni fog, hiszen ha például minden egyes ellenőrzés csupán 2 perces, akkor is több kilométeres sorok alakulhatnak ki. * A brit export nagyobb hányada szolgáltatásokból áll. Ezekre viszont nem vonatkozik a zéró-vám és kvótamentesség. A legnagyobb értékű szolgáltatás a pénzügyi szolgáltatások köre. London a világ egyik pénzügyi központja, viszont az európai piacokhoz való kiváltságos hozzáférését a megállapodással elveszti, bár nem zárja ki. * Változik a diplomák és szakképzettségek elismerése. A különböző szakképesítéseket automatikusan és kölcsönösen már nem ismerik el. Mindenkinek külön érvényesíteni kell azokat ott, ahol működni akar és csak a brit kormány által elismert munkát lehet legálisan betölteni. * A már az Egyesült Királyságban élő, vagy 2020. végéig még beérkezett magyar állampolgároknak 2021. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat az „EU Settlement Scheme”-ben (EUSS), ha tartósan maradni akarnak és meg akarják őrizni a jogaikat. Érdemes gyűjteni a folyamatos tartózkodást, munkahelyet, biztosítást stb. hitelesen igazoló dokumentumokat (a családtagokét is). * 2021. október 1-ig utazhatunk személyi igazolvánnyal az Egyesült Királyságba, utána kizárólag útlevéllel léphetünk be a szigetországba. A már letelepedett vagy előzetesen letelepedett státusszal rendelkezők viszont 2025. december 31-ig személyivel is utazhatnak. * Megszűnt a roaming megállapodás: 2021-től drágább lesz a telefonhívás a két ország között.

 

Türelemre int az angliai magyarok könyvelője

Bana Lajos, az angliai magyarok egyik legelismertebb könyvelője szerint is annyira friss a , hogy ki kell várni, míg több és részletesebb információval szolgálnak a hatóságok és végleges elfogadásra kerül a megállapodás. Bana Lajos (Olvasói fotó) „Egyelőre csak alap kérdésekre kaptunk választ. Tudjuk már, hogy szabad kereskedelem lesz, az viszont nem derült ki, hogy ez valójában hogyan fog működni, változik-e például a számlázás az uniós országokkal” – mondta a Ripost-nak a szakember. „Egy ügyfelem most hívott, hogy megtudja, hogyan érinti a vállalkozását az új megállapodás. Őszinte leszek, nem tudtam még neki mit mondani. A kivárás az egyetlen dolog, amit most tehetünk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra