Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.06.

Három évig eltűntként keresték az ötéves kislányt, most együtt tölthette a karácsonyt édesanyjával

A kislány mindössze másfél éves volt, amikor egy láthatás alkalmával apja elszakította édesanyjától. Most pszichológus kezeli, hogy feldolgozza a traumát.

2017 őszén egy láthatásról vitte magával a kicsit apja Ausztriába, mondván exe veszélyezteti a gyermeket. Bár első fokon az apuka nyerte meg a gyermekelhelyezési pert, tavaly tavasszal jogerősen az édesanyának ítélték oda. A kislány azonban mégsem térhetett haza, végül már a rendőrség is körözést adott ki rá, és eltűntként keresték.

A kislányt végül december 12-én találták meg az apa rokonainál, innen vihette haza végre édesanyja a hatalmas traumát átélt kislányt.

„Jól töltötték a karácsonyi ünnepeket, és az elmúlt hetekben egymásra találtak. Elmentek gyermekideg-gyógyászhoz, aki azt mondta, hogy Lilla jó adottságokkal rendelkezik, nincs vele probléma. Holnap egy pszichológust is meglátogatnak, hogy kiderüljön, menjen-e Lilla óvodába, hasznos lenne-e számára, hogy vele egykorú gyerekek között is legyen”nyilatkozta a Blikknek dr. Volni Emese, az édesanya ügyvédje, aki azt is elárulta, hogy Lilla eleinte csak igennel és nemmel válaszolt édesanyjának, de lassanként szépen megnyílt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek