2 éve

Az idősotthonokban és a szociális intézményekben folytatódik az oltás

Eddig 161 215 ember kapott oltást, közülük 26 293 fő már a második oltását is megkapta.

Az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján elhangzott, hogy március 1-ig hatályban maradnak a védelmi intézkedések.

Kiss Róbert alezredes közölte: 180-an szegték meg szerdán a maszkviselési szabályokat. Egy X. kerületi sörözőt zártak be a hatóságok 30 napra.337-en szegték meg a kijárási tilalmat az elmúlt 24 órában.

Budapest, 2020. június 17.
Kiss Róbert rendõr alezredes
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

1569 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 249 003 fő, az aktív fertőzöttek száma 102 156 főre csökkent. Eddig 161 215 fő kapott oltást, közülük 26 293 fő már a második oltását is megkapta.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője arról beszélt, hogy a magyar járványügyi helyzet kedvezően alakul, és a védelmi intézkedések révén féken lehet tartani a járvány terjedését.

„Hétvégén is intenzíven zajlik majd az oltás. Ma több mint 13 ezer embert oltottak be” - mondta Galgóczi Ágnes.

Bejelentette, az egészségügyi dolgozók oltási kampánya lezárult, jelenleg az idősotthoni lakókat és a pszichiátriai betegeket oltják, az új vakcinaszállítmányból közülük azonnal beoltanak 13 ezer embert. Buzdította is az időseket, hogy jelentkezzenek oltásokat, esetükben ugyanis szó szerint életet menthet a vakcina.

A novemberben bevezetett korlátozó intézkedésekkel sikerült meggátolni a koronavírus-járvány terjedését – mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón, ahol közölte: a kormány március 1-jéig meghosszabbítja a védelmi intézkedések hatályát.

Kiss Róbert alezredes úgy fogalmazott: a járvány elleni további védekezés és az intézkedések meghosszabbítása kettős célt szolgál. Egyrészt az eddigi eredmények megőrzését, másrészt a további járványhullámok elkerülését és a magyar emberek életének, egészségének védelmét – mondta.

Ennek érdekében Kiss Róbert továbbra is a lakosság türelmét és együttműködését kérte.

Az alezredes tájékoztatása szerint a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 180-szor intézkedtek a rendőrök.

Hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 21 836 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.

A maszkviseléssel kapcsolatos szerdai intézkedések közül 180 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt: 72 embert figyelmeztettek, 34 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 52 szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.

Szabálytalan maszkviselés miatt tömegközlekedési eszközökön és megállókban 5, üzletekben, bevásárlóközpontok területén 17 ember ellen intézkedtek szerdán.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 799 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 205 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 594-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vagy a vendéglátóhelyeken tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Szerdán a fővárosban egy X. kerületi sörözőt zárattak be ideiglenesen a rendőrök 30 napra, mert bár kívülről zártnak tűnt, 4 vendég volt a vendéglátóhelyen és szeszes italt fogyasztott. A sörözőhöz lakossági bejelentésre mentek ki a rendőrök – mondta.

Közölte: szerdán a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 337 ember ellen intézkedtek a rendőrök. A november 4-től hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-től felváltó kijárási tilalom idején már 30 539 esetben kellett fellépniük szabályszegőkkel szemben.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők ellen 66 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 10 536-szor intézkedtek.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 8123 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök és 2927 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ezzel jelenleg 19 131-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1834-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Beszámolt arról is, hogy tavaly március óta 521 büntetőeljárást rendeltek el a járvánnyal összefüggésben, ebből 163-at rémhírterjesztés, 31-et közveszéllyel fenyegetés, 146-ot csalás, 31-et járványügyi szabályszegés miatt. Az eljárásokkal összefüggésben 100 gyanúsítottat hallgattak ki eddig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Holttestet találtak Szegeden, három gyanúsítottat őrizetbe vettek

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

life.hu

Hámozva veszi a banánt egy férfi, hogy pénzt spóroljon

magyarnemzet.hu

Hisztizik a román külügy Novák Katalin látogatása miatt

ripost.hu

Heti horoszkóp: a Nyilas és a Szűz kemény leckét kap, a Bak mindent boríthat

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő fordulat: hátulról szúrták le – így halt meg a Deák téri gyilkosság áldozata

INSIDER

Egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot – képeken a csúcskísérlet

INSIDER

Már 4 év telt el a borzalmas Hableány-tragédia óta – Még mindig tart a rekord összegű kártérítési per – Galéria

INSIDER

Kozma atya: Pünkösd Isten ajándéka, a közös nyelv a bábeli zűrzavarban

INSIDER

Mesterséges intelligencia segítségével hamarabb felismerhetőek a depressziós tünetek

INSIDER

Van egy jó hírünk azoknak, akik most mentek szabira

INSIDER

Novák Katalin: a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni

INSIDER

Heves zivatarok: 12 vármegyére adtak ki riasztást