RETRO RÁDIÓ

Sok kicsi sokra megy, a járványhelyzetben még többek szorulnak segítségre – videó

Sok kicsi sokra megy, a járványhelyzetben még többek szorulnak segítségre – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 15. 18:50

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén karácsonykor is várja az adományokat.

Wolf Kati, Kovács István és Katus Attila is segíti a segélyszervezet akcióját. Igaz idén a koronavírus miatt nem tudta felállítani az adománygyűjtő pontját a Magyar Ökomenikus segélyszervezet, de a 1353-as segélyhívon, illetve a weboldalukon is lehet támogatást küldeni a rászoruló családoknak.

„Működik a 1353-as adományvonal. Arra kérünk mindenkit, hogy most most ilyen fura körülmények között, de otthonról ugyanúgy tud segíteni. Ha tudja akkor tegye meg. Most ebben a járványhelyzetben, még több embernek van szüksége arra, hogy tudjunk segíteni” – mondta Wolf Kati.

„Ez a tevékenység nem az adventi időszakra korlátozódik, hanem egész évre. Ennek a működtetéséhez és sikerességéhez fontos az, hogy összefogjunk” – mondta Katus Attila.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.