RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mit mutatott meg az első magyar űrhajós – Fotó

Nem hiszed el, mit mutatott meg az első magyar űrhajós – Fotó
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 12. 16. 09:50

Farkas Bertalan éppen negyven éve élte át a szenzációs kalandját az űrben.

Idén májusban volt negyven éve, hogy Farkas Bertalan első magyarként járt az űrben. A koronavírus miatt az űrhajós nem tudta baráti társasággal megünnepelni a jeles jubileumot, de a tervek szerint 2021 szeptemberében ezt bepótolják.

Fotó: MTI

Farkas ugyanakkor a Metropolnak arról beszélt, milyen emlékeket őriz utazásából, sőt, a legbecsesebb ereklyéjét fényképen is megmutatta.

„Minden megőriztem! A kesztyűmet, a szkafanderem és persze fényképeket, felvételeket, dokumentumokat. Néhány kollégám gyermekének az ellenőrzőjét is felvittem, hogy a kicsik az iskolában elmondhassák: „ezt az űrben is aláírták”. Bizonyára ők is őrzik ezt a kedves emléket. De a lányomnál ott van az a piros-fehér-zöld ruhácskába öltöztetett baba is, amit titokban vittem magammal, illetve megvan a tévémaci is, amelyik szintén velem volt. Ezek igazi kincsek a család számára, bízom benne, hogy az unokáim is nagy becsben tartják majd mindazt, ami rájuk hagyok. Látja ezt, még az űrhajó kulcsa is megvan.” – mondta Farkas a Metropolnak, s az űrhajós a kulcsot is megmutatta.

Farkas hosszabb interjút is adott a lapnak, a cikket ITT olvashatod el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.