Mentős diszpécser lett az Operaház magánénekese

Amikor a Magyar Állami Operaházban felmerült, hogy önkéntesként a művészek is besegíthetnek az Országos Mentőszolgálat munkájába, sokan úgy érezték, ott a helyük. Bernáth Éva erről a különleges munkáról és arról is beszélt a Ripost-nak, hogy őt mennyire megviselte a koronavírus-fertőzés.

„A mi feladatunk, hogy a háziorvosok által leadott listán szereplő embereket felhívjuk telefonon. Ők mindannyian arra várnak, hogy levegyék a mintát a covid-teszthez, nekünk kell időpontot egyeztetnünk velük.”

„Iszonyú nehéz megélni, ha hallom, hogy rosszul van”

„Sokan nagyon félnek a teszttől, így a saját tapasztalatomat felhozva igyekszem őket megnyugtatni, hogy nem jár fájdalommal, csak egy gyorsan múló, kellemetlen érzés a mintalevétel” – mondta lapunknak Bernáth Éva. „Iszonyú nehéz megélni, amikor a vonal végén azt hallod, hogy valaki nagyon rosszul van. Érzem a hangján a félelmet és hogy segítségre vágyik. Rá kellett készülnöm minden hívásra, mert ilyen esetekben újra átéltem, amin keresztülmentem. Mégis lelki támaszt szeretnék nyújtani a bajba jutottaknak.”

Bernáth Éva azt tanulta a szüleitől, hogy akkor is segítsen, ha csak egy tál ételük van, hiszen azt is meg lehet osztani.

„Szüleimtől mindig is ezt a segítő mintát láttam és tanulhattam el. Mohácsi lány vagyok, olyan helyen nőttem fel, ahol sokat jelent még a jószomszédi viszony, az egymásra figyelés.”

Évát őszinte büszkeséggel tölti el, hogy a tánckar, a zenekar, az énekkar, a színpadi háttértárak, a játékmesterek, a műszakosok, és a titkárság munkatársai közül is annyi a jelentkező, hogy egymás elől kapkodják el az időpontokat.

„Olyan volt, mintha széttörték volna a testem”

Bernáth Éva maga is átélte a koronavírus-fertőzést, ráadásul igen súlyos tünetekkel.

„Szeptember 11-én iszonyú fejfájással kezdődött, majd bedugult az orrom, elvesztettem a szaglásom, nem éreztem az ízeket. Másnap már a lélegzés is nehezemre esett. Úgy éreztem, a tüdőkapacitásom a felére esett vissza, a szívemet is megviselte a betegség. Olyan volt, mintha széttörték volna a testem. Ilyen gyenge még életemben soha nem voltam. Még egy egyszerű leves megfőzése is öt órámba telt, egy banánt negyedórán át pucoltam. Két méterre volt tőlem a telefonom, de fogalmam sem volt, hogyan fogok odáig eljutni” – idézte fel az iszonyú pillanatokat a művésznő.

Türelemre és hálára tanított a covid

„Én minden kudarcról vagy betegségről bátran merek beszélni, nem mélabúsan, hanem arra gondolva, hogy történt, ami történt, nehéz és esetleg rossz volt, de ez is tanított valamire. A szemléletmód itt a fontos: értékelni és elfogadni, ami van, és nem amiatt sírni, ami nincs. Abból nehéz újraépítkezni. Elég aktív ember vagyok és a covid előtt eléggé önmagam hajcsára voltam. Minden munkában, feladatban, még egy takarításban vagy vacsorafőzésben is képes voltam túlhajszolni, túlvállalni magam. Emiatt sokszor kizsigereltem a szervezetemet. A covid arra is megtanított, hogy másként is megélhessem a személyiségemben rejlő aktivitást: szeretettel, türelemmel forduljak magam felé. Ez egy óriási élettanítás.”