RETRO RÁDIÓ

Menczer: Legény Zsolt korábban beismerte a csempészést

Legény Zsolt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 14. 07:54

Az államtitkár közlése szerint „a baloldali botrány főszereplője”, Legény Zsolt korábban beismerte a csempészést, és ezt két magyar konzul is hallotta.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: Legény Zsolt kijelentette, nem tudja, hogy került a cigaretta a csomagtartójába, „csak úgy ott volt”.

Ehhez képest, amikor a vámosok az ukrán-magyar határon elkapták, és látta, hogy elkerülhetetlen a csomagtartó kinyitása, több tanú jelenlétében, jól érthetően azt mondta: „na jó, cigi van benne”. Vagyis Legény Zsolt beismerte a csempészést – tette hozzá az államtitkár.

„Nincs két baloldal, egy baloldal van: hazugok, tolvajok, seftesek”

- hangsúlyozta Menczer Tamás.

Mint ismeretes, a szocialista politikus csütörtökön bukott le az ukrán-magyar határon. Autójának csomagtartója cigarettával volt tele, de állítása szerint ő maga nem tudott erről. Legény Zsolt korábban az MSZP országgyűlési képviselője, valamint a párt országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke volt.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.