Létrehozva: 2020.12.06.

Ilyen lett a városligeti mélygarázs és az új park, ma adták át – videó

Este 7-től reggel 7-ig ingyenesen is kipróbálható az új városligeti mélygarázs, a felszínen pedig a betontenger helyett hangulatos sétány jött létre, több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelülettel.

Elkészült a Múzeum Mélygarázs, amely a Dózsa György úton kínál környezetbarát parkolási lehetőséget – jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Fotó: Liget Budapest Projekt

Egész Európában egyedülálló különlegesség, hogy a mélygarázs belső terei a nemzeti képtár gyűjteményéből 12 kiemelkedő magyar mester egy-egy remekművét idézik meg, Moholy-Nagy Lászlótól Keserü Ilonán, Maurer Dórán és Bak Imrén át Victor Vasarelyig

– hangsúlyozta Baán László. A parkoló hozzájárul ahhoz, hogy a Városliget autómentessé válhasson.

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején este 7 és reggel 7 óra között bárki ingyenesen hagyhatja itt az autóját.

Az akadálymentes mélygarázsban külön beállót kaptak a mozgássérültek járművei, a motorosok, a kerékpárosoknak pedig a garázs legfelsőbb szintjén egy saját lehajtóval biztonságosan megközelíthető, öltözőkkel és zuhanyzókkal kiegészített zárt biciklitárolót is kialakítottak. Az elegáns sétány és a park határán egy 600 négyzetméteres, ülőbútorokkal ellátott pihenőtér várja a látogatókat.

A Városliget autómentesítése nem ért véget, további mélygarázsok épülnek, és ha a Kós Károly sétányon sem járnak majd autók, zöldebb és sokkal élhetőbb park lesz a Liget.

Fotó: Liget Budapest Projekt

A három szinten összesen 800 autó kaphat helyet, elektromos töltőket és családi parkolóhelyeket is kialakítottak.

Fotó: Liget Budapest Projekt

Az új parkban több mint 100 lombos fát, 4000 cserjét és mintegy 40.000 virághagymát és évelőnövényt ültettek.

Fotó: Liget Budapest Projekt

A tájékozódást is segíti, hogy a mélygarázs belső terei a nemzeti képtár gyűjteményéből 12 kiemelkedő magyar mester egy-egy remekművét idézik meg.

Nézd meg, így épült a mélygarázs:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin