RETRO RÁDIÓ

Fegyverrel rabolta ki áldozatait a tinédzser banda Budapesten – fotók

Fegyverrel rabolta ki áldozatait a tinédzser banda Budapesten – fotók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 28. 22:00

A megalapozott gyanú szerint a tettesek gázpisztollyal raboltak többször a XI. kerületben.

Összesen nyolc, 2019 végén elkövetett rablást írnak egy fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök.

A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a bűncselekményekben; volt, hogy ketten-hárman, de előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél.

A rablásokhoz használt egyik gázpisztoly.
Fotó: Police

A banda a Gellérthegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit – írja a Police.

A bűncselekmények során szerencsére senki sem sérült meg.

Két feltételezett elkövetőt 2019. december 11-én fogtak el, amikor az egyik rablás során a menekülő sértett után lőttek a gázpisztollyal, amit a rablások miatt fokozott járőrszolgálat munkatársai meghallottak. A banda többi tagját ezt követően kerítették rendőrkézre a fővárosi nyomozók.

A 15 és 17 év közötti gyanúsítottak közül a nyomozók négy fiatalt őrizetbe vettek, akik azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az eljárás során szabadlábon védekezik.

A fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt folytatott eljárásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya befejezte, az ügyiratokat átadták az ügyészségnek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.