kulcsár edina
Böjte Csabának kétoldali tüdőgyulladása lett a koronavírustól, a budapesti kórházban ezért oxigénre szorult. A szerzetes az elmúlt hetek megpróbáltatásain túl mesélt a betegség lelki hátteréről, de azt is elárulta a Ripostnak, hogy mit kér idén karácsonyra.
Ripost: November közepén kapta el a koronavírust. Hogy van most?
Böjte Csaba: Mondták az orvosok, hogy egy darabig még gyengélkedhetek, és a jóslatuk be is jött. Szerencsére súlyos tüneteim már nincsenek, csak hamar elfáradok.
Ripost: Megijedt, amikor kórházba került?
B. Cs.: Inkább egy picit megtörtem. Negyven éve kórház közelébe se mentem, pedig hajlamos vagyok két végéről égetni a gyertyát. Több ezer gyerekkel élek együtt a mindennapokban, mégis jól bírom a strapát, sosem vagyok beteg. Most rájöttem, hogy én sem vagyok golyóálló.
Ripost: Milyen tünetei voltak?
B. Cs.: Nagyon fájt a mellkasom, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a köhögést, már azt hittem, hogy megfulladok. Bevittek a kórházba, ahol kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladásom van. A lehető legjobbkor kaptam oxigént, hálás vagyok az egészségügyi dolgozóknak. Az ellátáson és az orvosságon túl reményt és biztatást is kaptam tőlük.
Ripost: Lelkileg hogyan élte meg ezeket a napokat?
B. Cs.: Imádkoztam, hogy újra béke legyen a testemben. Számomra a betegség azt jelzi, hogy valami nincs rendben odabent, nincs meg az összhang. De az emberi szervezet egy csoda, képes magát helyreállítani, és a 37 billió sejtünk újra együtt tud élni. Az ágyban fekve arra gondoltam: mi, emberek, csak 8 milliárdan vagyunk, miért nem tudunk mi is békében együtt élni?
Ripost: Mit gondol, mit tanít nekünk a mostani időszak?
B. Cs.: Ha egy ilyen apró, láthatatlan dolog képes emberek, családok, országok és kontinensek terveit felülírni, megsemmisíteni, akkor az azt jelzi, hogy az élet törékenyebb, mint gondoltuk. Emellett itt a remek alkalom, hogy rájöjjünk, melyek az igazán fontos dolgok az életben. A legnehezebb percekben én is a gyerekekre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi van az autómmal.
Ripost: Vagyis úgy véli, hogy a járványnak van jó oldala is.
B. Cs.: De mennyire! Sokan kérdezik, hogy miért vagyok ennyire optimista, mire építem a hitem. Ha Isten hitt bennünk, akkor nekünk is hinni kell saját magunkban!
Ripost: Sokan erre most képtelenek. A szeretteik elvesztése teljesen elkeseríti őket. Nekik mit tanácsol?
B. Cs.: Gondoljanak arra, hogy a szeretet nemcsak 20, 40 vagy 60 évre szól, hanem örökre. De erőt adhat az is, hogy a szeretteinkkel a halálunk után újra együtt lehetünk.
Ripost: Tavaly egy interjúban azt mondta, hogy hitet és bizalmat kér az embereknek karácsonyra. Erre idén nagy szükségünk is volt. Most mit kér?
B. Cs.: Hogy végre mindenki elhiggye, a legszebb dolgokat nem a zsúfolt plázákban, boltokban árulják. A legnagyobb öröm mi magunk vagyunk a szeretteinknek, úgyhogy azt kívánom, hogy idén karácsonykor merjünk mi magunk ajándékká válni.
Az árvák megmentője
Böjte Csaba 1959. január 24-én született Kolozsváron. Autóvillamossági szerelőnek tanult, de bányászként is dolgozott. Édesapja halála után döntötte el, hogy pap lesz. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol az oltalmába fogadott néhány utcagyereket. Az árvákat befogadó ferences szerzetesnek hamar híre ment, létrehozta a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, ami azóta több ezer sanyarú sorsú gyermek életét mentette meg. Az alapvető életfeltételeken kívül (szállás, ruha, étel stb.) a taníttatásukkal is foglalkozik, amibe beletartozik a vallási és erkölcsi nevelésük.