RETRO RÁDIÓ

Új lakásfelújítási program indul januártól, nem csak gyermekes családoknak

Új lakásfelújítási program indul januártól, nem csak gyermekes családoknak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 17. 10:10

Korszerűsítés, felújítás, egyetlen fillér megtakarítás nélkül? Jövőre ez is lehetségessé válik, tudta meg a Ripost. Mesterséges intelligencia könnyíti majd meg a megfelelő pályázat, támogatás megtalálását, hitelprogram indul, a törlesztést pedig akár teljes egészében fedezheti a rezsimegtakarítás.

Magyarországon nagyjából másfél millióan újítanák fel a lakásukat és négyszázezren ezt konkrétan tervezik is. Jövőre erre újabb kedvező lehetőség nyílik, és nemcsak a gyermeket nevelő családok számára, hanem mindenkinek – tudta meg a Ripost. A számos energiakorszerűsítési pályázat mellett elérhetők lesznek kedvező banki hitelek, és soha nem látott rezsicsökkentést tesz lehetővé a korszerűsítés, adott esetben akár a felvett hitel teljes törlesztőrészletére futja a megtakarításból.

Fotó: Schutterstock

A pályázatokkal persze az a baj, hogy néha túlságosan bonyolultak, bürokratikusak. Ezen kíván segíteni a Virtuális Erőmű Program, ami 2021-től elindít egy digitális szolgáltatást. Ezt kis- és mikrovállalkozások már tesztelik, de jövőre magánemberek számára is elérhető lesz, mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában dr. Molnár Ferenc, a program kitalálója.

Fotó: Schutterstock

A mesterséges intelligencia a különböző lehetőségek közül kiválasztja azt, ami az adott érdeklődő számára a legmegfelelőbb, akár kombinálja a pályázatokat és támogatásokat, megkeresi a hozzá való hitelkonstrukciót egy néhány perces egyszerű kérdőív kitöltése után.

Fotó: Schutterstock

Sok embernek azért magas az áram- és fűtésszámlája, mert régiek az ablakok, ajtók, nincs szigetelés, elavult a kazán. Ha ezeket az otthonokat korszerűsítik, akkor jelentős energiát lehet megtakarítani országos szinten, de az ingatlan tulajdonosának is jóval olcsóbb lesz a rezsije, a megtakarításból pedig futja a hiteltörlesztésre. Ez persze csak azoknak járható út, akik munkahellyel, rendszeres havi jövedelemmel rendelkeznek.

Egy felújítás mindig nagy feladat, a tervek szerint a családok segítséget kapnak a legjobb műszaki megoldások megtalálásától a finanszírozáson át a szerződések megkötéséig és a kivitelezésig. Jelenleg mindennek az előkészítése zajlik, pontos részleteket később közölnek.

A környezetvédelmet is szolgálja a program

Magyarország az üvegházhatású gázkibocsátást az 1990-es érték 40 százalékára akarja csökkenteni 2030-ra. A magyar klímacélok teljesítése csak a lakások energetikai korszerűsétésével érhető el. A program 2021-ben 25 ezer, 2022-ben 75 ezer, 2023 és 2030 között évi százezer háztartás energetikai felújításának támogatását tűzte ki célul, együttműködésben az MNB és a kormány új lakossági ingatlanfejlesztési zöld programjaival.

 

Összekapcsolható az új lakásfelújítási programmal

Egy energetikai korszerűsítés átlagosan 750 ezer-2,5 millió forintba kerül, tehát bőven belefér a nemrég a gyermeket nevelő családoknak meghirdetett lakásfelújítási támogatásba.Mint ahogy a Ripost megírta, 2021. január 1-je után a legalább egy gyermeket nevelő családok lakásfelújítási számláinak a felét az állam állja, 3 millió forintig. Ebbe pedig bőven belefér az energetikai korszerűsítés. A rezsimegtakarítás viszont, ami így elérhető és ami ezután a családnál marad, akár évi 30-40 százalék is lehet!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.