Létrehozva: 2020.11.29.

Tudatos vásárlásra kér az országos tisztifőorvos

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.

Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást.

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg.

Közölte, hogy szombaton minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig 156 volt. Emiatt rendkívül fontos, hogy például a higiénés szabályok betartásával vigyázzunk azokra a családtagokra, akik a veszélyeztettek közé tartoznak – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ez alól a fiatalok sem kivételek, mivel a napokban közülük is haltak meg a koronavírus miatt, rájuk is oda kell figyelni.

Müller Cecília továbbra is arra kér mindenkit, hogy kerülje a csoportosulásokat, és a szabályok fegyelmezett betartásával segítse az egészségügyi ellátórendszert, hogy bírja a jelenlegi extrém terhelést.

A kormány tavasszal lélegeztetőgépeket szerzett be, jelenleg folyamatosan érkeznek az országba gyógyszerek, az egészségügyi személyzet pedig kiváló, ezért senki ne ijedjen meg, ha kórházba kell mennie: a kórházban a legmagasabb szintű ellátást biztosítják mindenkinek, rendelkezésre állnak a szakemberek, gyógyszerek, lélegeztetőgépek, beavatkozási lehetőségek, amelyeket szükség esetén gyorsan igénybe lehet venni – jelentette ki.

Beszélt arról is: a járvány dinamikája azt mutatja, hogy a következő hetekben még hasonló fertőzöttségi adatokra kell számítani. Az, hogy milyen lesz az idei a karácsony, az emberek fegyelmezettségén múlik – vélekedett.

Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: jövő héten regisztráció indul, a lakosok jelezhetik igényüket az oltás iránt. Ez azt a célt szolgálja, hogy jobban meghatározhassák az oltópontokat, és kiszámíthassák azok várható terheltségét – mondta. Hozzátette: a regisztráció pontos módjáról jövő hét elején tájékoztatnak, de várhatóan az internetes regisztráció mellett lehetőség lesz telefonon vagy akár írásban is jelentkezni.

Müller Cecília kitért arra is: a népegészségügy egyik fontos feladata, hogy a lehető legszélesebb körben tájékoztassa az embereket az oltásról, hogy ezáltal mindenki eldönthesse, szeretné-e beoltatni magát.

Magyarországon a lakosság széles körében bizalom övezi az oltásokat, ezt a bizalmat pedig semmiképp sem szabad felborítani, ezért garantálni kell a koronavírus elleni vakcina hatékonyságát és biztonságosságát – emelte ki. Ismertette, hogy várhatóan kedden indul egy többi között virológusokból, kutatókból, oltóanyaggyártókból, klinikai szakemberekből álló magyar delegáció Oroszországba, hogy az orosz oltóanyagról tájékozódjon. A delegáció tagjai minden kérdésre választ kapnak majd, ha pedig a vakcina valóban hatásos és biztonságos, a magyarok rendelkezésére bocsájtják – mondta.

Hozzátette: az orosz vakcina van leginkább elérhető közelségben, de a többi vakcináról is azt hallani, hogy az engedélyeztetési eljárás vége felé járnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast