2 éve

Szokatlan tüneteket mutatnak a covidos gyerekek

A koronavírus-járványban nagyon sok gyerek is megfertőződik. A legtöbb gyerekorvos arról számol be, hogy naponta átlagosan három fertőzött gyerekkel találkoznak a rendelésen. A fiatal szervezet könnyebben megbirkózik a vírussal, de komolyan kell venni a fertőzést.

Sajnos nem minden szülő veszi komolyan a fertőzés tüneteit, pedig ezzel a koronavírus terjedését is akadályozhatják. Érdekes módon nemcsak a köhögés, vagy orrfolyás jelezheti a bajt.

„Én annak a híve vagyok, hogy minden gyanús esetet meg kell vizsgálni, ezért elég sok tesztet kérek. Ezek közül naponta 2-3 minta sajnos pozitív is lesz, és a kollégáktól is azt hallom, hogy hasonló az arány” – mondta a Metropolnak Dr. Tordas Dániel, aki egyedi esetekkel és tünetekkel is találkozott már az elmúlt időszakban.

A bőrön is jelentkezhetnek a koronavírus tünetei Fotó: Shutterstock

Az orvos szerint sokszor fel sem merül elsőre a Covid-19 gyanúja, pedig ez áll a háttérben.

„Az egyik ekcémás betegemnél például hetekig nem jöttünk rá, mitől súlyosbodtak a kiütései. Minden eddig jól bevált kezelést alkalmaztunk, de semmi nem használt. Végül kiderült, hogy koronavírusos, ugyanis ritkán a bőrön is jelentkezhetnek a tünetek” – nyilatkozta a szakember.

„Arra kérem a szülőket, hogy már az orrfolyást, köhécselést is vegyék komolyan, és jelezzék a háziorvos felé a problémát. Sajnos azt tapasztalom, hogy sem a fellépő tüneteket, sem az orvosi utasításokat nem veszik komolyan a szülők. Az elkülönítés ellenére például többen meglátogatják a játszóteret, pedig ilyen esetben tényleg nem szabad elhagyni a lakást” – figyelmeztet dr. Tordas Dániel gyermekorvos.

Ezt kell tenni a covid-gyanús gyerekekkel

Dr. Tordas Dániel a Magyar Gyermekorvosok Társasága oldalán összegyűjtötte, hogy mi a teendő, ha gyermekünknél covid-gyanú merül fel. Az ábrát Novák Katalin családügyi miniszter is megosztott a Facebook-oldalán.

Fotó: Ripost

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas hazugsággal, rosszul eljátszott családi bohóckodással próbálkozott a már megbukott Voice

origo.hu

Képtelenség levenni a tekintetet a szuperszexi ringlány hatalmas melleiről - képek

life.hu

70 éves korában megnősült Hulk Hogan: fotón a harmadik felesége, aki 24 évvel fiatalabb nála

mandiner.hu

Gyurcsány (már megint) újraosztaná mások vagyonát

ripost.hu

70-80 ezerrel több pénzt kap egy átlagnyugdíjas novemberben

vg.hu

Melyik változó kamatozású állampapírt válasszuk az átalakuló környezetben? – a szakértő válaszol

origo.hu

Köllő Babett magából kikelve ordibált, dobálta zsűritársát

mindmegette.hu

Ejha! Erdei Zsolt teljesen odavan Rácz Jenő box-tehetségéért!

ripost.hu

Újabb rendőrgyilkosság történt: egy ember meghalt, egy megsebesült

ripost.hu

Ők a legszerencsésebb jegyek a kínai horoszkóp szerint

ripost.hu

Nyom nélkül tűnt el a 25 éves Tímea, égre-földre keresik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Minden szabályt betartott” – fegyelmezett, de rossz képességű tanulóként emlékezett kollégiumi társa az esztergomi robbantóra

INSIDER

70-80 ezerrel több pénzt kap egy átlagnyugdíjas novemberben

INSIDER

„Muszáj erősnek látszani, de igazából padlón vagyunk” – nem reagál a kemoterápiára az ötéves, leukémiás Leni szervezete

INSIDER

Ha pénzt találsz az utcán, ne tartsd meg, itt az oka, hogy miért - videó

INSIDER

Hívásmaszkolással támadnak a csalók: ezúttal az MNB hivatalos telefonszámait másolják

INSIDER

Megrázó tragédia történt, halálra gázolt egy gyalogost a balesetező autó - videó

INSIDER

Itt a videóbizonyíték: Amit Karácsony állít fizikailag lehetetlen

INSIDER

Ezen a napon tér vissza a meleg idő