RETRO RÁDIÓ

Súlyos szavak, tízmilliókat követel VV Fanni családja

Súlyos szavak, tízmilliókat követel VV Fanni családja
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 11. 23. 08:10

A gyászoló szülők csak azt látják, hogy a vádlott vidáman éli az életét.

„Ha a vádlott vidáman éli életét, mintha nem is követett volna el semmit, legalább fizessen” – állítja Lichy József ügyvéd, aki VV Fanni édesanyjának jogi képviselőjeként kártérítési igényt ad be ma a bíróságon.

Mint ismert, az egykori valóságshow-szereplő három éve tűnt el, s az ügyben B. Lászlót gyanúsítják. A biztonsági kamera felvétele alapján ő vitte ki lakásából a az eszméletlen Fannit, de tagadja, hogy megölte volna a lányt. Azóta házi őrizetben várja a tárgyalását.

„Fanni holtteste mostanra csak úgy kerülhet elő, ha a feltételezett gyilkos elárulná, hogy hova rejtette el. Mivel azonban a vádlott eddigi viselkedését látva erre semmi esélyt nem látok, úgy gondolom, nincs tovább mire várni, beadjuk a kártérítési igényünket. A bíróságtól azt is kérni fogom, hogy ne külön polgári perben tárgyalják a sérelemdíj ügyét, hanem a büntetőügy végén erről is döntsenek. Természetesen tudjuk, hogy a pénz semmit nem enyhít a szülők soha nem múló fájdalmán, de úgy gondoljuk: ha a vádlott vidáman éli életét, mintha nem is követett volna el semmit, legalább fizessen” – mondta a Blikknek az ügyvéd, aki biztos benne, hogy B. László ölte meg a lányt.

Fanni édesanyja az ügyvédjével egyetértésben úgy döntött: 20 millió forintos sérelemdíjat követel a lánya ügyében megvádolt férfitól.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.