RETRO RÁDIÓ

Rabeja elhagyta az intenzív osztályt

Rabeja elhagyta az intenzív osztályt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 03. 07:05

Épségben, negatív koronavírus teszttel tért haza Bangladesből a magyar orvoscsapat. dr. Csókay András és csapata járványhelyzetben is teljesítette a missziót: megműtötték Rabeját. A kislány már a szülei és testvérei mellett lábadozik.

A Cselekvés Alapítvány orvoscsapata a hétvégén hazautazott Bangladesből.

„Mindannyian egészségesek vagyunk, az 5. szűrés is megtörtént. Köszönjük a bangladesi barátainknak, hogy vigyáztak ránk, és önöknek, hogy ennyi kilométerről is küldik felénk lelki támogatásukat, jókívánságaikat” jelentkezett be hazafele jövet a dubaji repülőtérről az orvoscsapat.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Cselekvés Alapítvány (@cselekves) által megosztott bejegyzés,

A stáb igyekezett csökkenteni a veszélyeket, így egy minden részletre kiterjedő covid-19 protokollt dolgoztak ki és ahhoz tartották magukat végig. Szerencsére minden terv szerint zajlott.

Csókay és Pataky doktorok

Mint megtudtuk: a múlt héten végrehajtott koponya-helyreállító műtét után öt nappal Rabeja állapota jó, de a szövődmények továbbra is lehetségesek.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

„Továbbra is kérjük lelki támogatásukat, hiszen a megoperált kislány jó műtéti eredménye még nem mondható ki, az első egy hónapban még plasztikai- és idegsebészeti szövődmények is lehetségesek„ – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány hazatérő orvoscsapata.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Mint ahogy a Ripost megírta, dr. Csókay András idegsebész, dr. Csapody Marcell aneszteziológussal és dr. Pataki Gergely plasztikai sebésszel kiutazott Bangledesbe, mert a járványhelyzet miatt elhalasztott koponyacsontpótló műtét már halaszthatatlanná vált.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

A csonthiány pótlásra azért volt nagy szükség, mert a kislány a sikeres rehabilitációnak köszönhetően nagyon mozgékony, ami balesetveszélyes helyzeteket idézhetne elő úgy, hogy a koponyát nem fedte mindenhol csont. Ezt a halaszthatatlan műtétet elvégezték, esélyt adva a kislánynak a teljes életre. Rabeja tegnap elhagyhatta az intenzív osztályt és visszaköltözhetett a családjához a kórházi szobába.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

 

Közösen imádkoztak a műtét előtt

A műtét előtt Csókay imahátteret kért az emberektől, rengetegen támogatták itthonról imáikkal a magyar orvoscsapatot. Mint ahogy a szétválasztó műtét előtt, most is közösen imádkoztak a magyar katolikus és a bangladesi muszlim és hindu orvosok és a műtős személyzet. Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány Az orvosi bravúr mellett attól is különleges a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása, hogy harmóniában zajlott az orvosi misszió, egymás vallását és kultúráját elfogadva küzdenek három éve az ikrekért.

 

Tovább folyik a lányok fejlesztése

A csapattal kiutazott Dakkába Császár Zsuzsanna, gyermekklinikai szakpszichológus is, aki felméri Rabeja és Rukia állapotát, megvizsgálja, mennyit fejlődtek és megtervezi a további fejlesztésüket. Zsuzsa nem utazott haza az orvoscsapattal, ott maradt a kinti kollégákkal konzultálni. Közösen döntik el, hogy miként folytassák a rehabilitációt.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Ennek eredményéről novemberben a 10. Konduktív Nevelési Világkongresszuson számol be az alapítvány a szakmai közönségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.