
Lángokban állt a ház, a rendőrök pedig életeket mentettek.
November 4-én az éjszakai órákban érkezett bejelentés arról a rendőrséghez, hogy a XXII. kerületben lángokban áll egy lakóház. Tóth Gábor r. törzsőrmester és Bakró Mihály r. törzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrparancsnokai a bejelentést követő néhány percen belül a helyszínre érkeztek, ahol az ingatlan egyik törött ablakából 2-3 méter magas lángok csaptak fel. Az udvaron akkor egy férfi tartózkodott, akit az épülettől távolabb kísérve biztonságba helyeztek. A férfi elmondta, hogy az épületben bent van még egy másik férfi és egy nő.
a szétterjedt füst ellenére, a hangját követve megtalálták a segítségre szoruló nőt, akit kihoztak és biztonságos távolságra kísértek az égő háztól.A biztonságba helyezett nő és férfi füstmérgezést kapott, őket a mentők a helyszínen ellátták.
Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya az életmentésért a két rendőrt elismerésben és jutalomban részesítette – számolt be róla a police.hu.







