Létrehozva: 2020.11.25.

Meghosszabbították a gyógyszer-támogatásokat

A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az EMMI meghosszabbította azoknak a gyógyszereknek a támogatását, amelyekhez orvosi javaslatra lenne szükség.

Az EMMI döntése értelmében a támogatott gyógyszereket és tápszereket, illetve a gyógyászati segédeszközöket továbbra is megkaphatják azok, akiknek ehhez egyébként meg kellene újíttatni a szakorvosi javaslatot. Így azok sem esnek el az olcsóbb gyógyszerektől, akik most nem jutnak el a szükséges orvosi felülvizsgálatokra, ugyanis több krónikus betegség esetében egyébként ez időről időre kötelező, de most ezeket is meghosszabbították újabb 90 napra, csak úgy, mint azt, hogy a gyógyszereket háziorvos is kiírhatja.

Illusztráció/pixabay

Ugyanennyi időre hosszabbítják meg a gyógyászati segédeszközök kölcsönzési idejét is.

A szakorvosi javaslat alapján támogatott gyógyászati segédeszközök igénybevételéhez szükséges orvosi javaslatok érvényességét is meghosszabbítják a veszélyhelyzet lejártát követő 90. napig. A veszélyhelyzet alatt lejáró javaslatok ideiglenes meghosszabbítását ez esetben is a háziorvosok rögzítik majd az egészségügyi dokumentációban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

INSIDER

Nagyot emeltek mostanában a mobilszolgáltatók: így válthatsz olcsóbb díjcsomagra!