RETRO RÁDIÓ

Megható: Szita Bence mellé temették a nevelőapját

Megható: Szita Bence mellé temették a nevelőapját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 27. 07:50

A férfi Bence halála után két dolgot szeretett volna élérni, ami sikerült is neki.

Az utolsó kívánsága mellett az utolsó kérése is teljesült Gyöngyi Sándornak. Miután túlélte a kisfia gyilkosait – ahogyan ő is akarta –, Bence mellé helyezte végső nyugalomra a családja. A daganatos megbetegedéssel küzdő férfi családja szűk körű búcsúztatást tartott.

„Abba a sírba, a fejrészhez lett betéve édesapám urnája, ahol Bencus is nyugszik. Ott lesz neki is a neve, és egy kis fénykép is lesz kihelyezve róla” – mondta a Borsnak Lilla, aki édesapja elvesztésekor teljesen összetört.

Sándor nagyon szoros kapcsolatot ápolt a kis Bencével
Fotó: Bors

Gyöngyi Sándornak másodszorra kellett szembenéznie a hasnyálmirigyrákkal, de sajnos ezúttal felülkerekedett rajta a betegség. Búcsúztatója szinte napra pontosan 8 évvel azután volt, mint a kis Bence temetése.

Gyöngyi Sándornak a ravatala

„A szobája pont ugyanolyan, mint amilyen volt, nem fogok hozzányúlni. Bence és apu szobája elmozdíthatatlanok számomra. Az ágyon van a fényképe, amihez esténként be szoktam menni. Ugyanúgy, ahogy korábban is tettem. Beszélni is szoktam hozzá, én így tudom feldolgozni ezt a szörnyű helyzetet” – mondta a Borsnak Gyöngyi Lilla.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.