Létrehozva: 2020.11.15.

Izer Norbert: csaknem 15 ezer vállalkozás mentesülhet novemberben a munkáltatói adóterhek alól

A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat mentesítette a kormány a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, amely a mellett, hogy az érintetteknek mintegy ötmilliárd forint adókönnyítést jelent novemberben, biztosítja az ott dolgozók munkájának a megtartását és novemberi bérük kifizetését is – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

A kedvezmény igénybevétele a lehető legkedvezőbb módon történik, nincs szükség külön kérelem, vagy nyilatkozat benyújtására – jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy az érintetteknek elegendő lesz a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket egyszerűen bejelölniük.

A novemberről szóló bevallást, december 12-ig kell elküldeni, és az adót is addig az időpontig kell megfizetni. A tárca számításai szerint csaknem 15 ezer vállalkozást érint a munkáltatói terhek alóli mentesülés, az érintetteknek az adóügyi könnyítés révén összességében 5 milliárd forint adót nem kell megfizetniük – összegezett Izer Norbert.

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány azonnali bértámogatási és adóügyi segítségről döntött azon ágazatok esetében, amelyeket a november 11-től elrendelt kijárási tilalom és egyéb korlátozások súlyosan érintenek. A vendéglátás, szabadidő-ágazatba tartozó vállalkozások novemberben mentesülnek a foglalkoztatási terhek megfizetése alól – emelte ki Izer Norbert. Az érintett vállalkozásoknak nem kell megfizetniük a novemberi szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét. A novemberre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás mentesség az éves adóbevallásban érvényesíthető – jegyezte meg az államtitkár.

A cél az volt, hogy az emberi élet és egészség védelme érdekében meghozott kijárási korlátozással érintett vállalkozások mellett az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjék a kormány arról is, hogy a leállás idejére is megkapják a munkavállalók a fizetésüket – emelte ki Izer Norbert.

Ezért az adómentesség hármas feltételrendszere rendkívül egyszerű – mutatott rá az államtitkár. Egyrészt a kedvezményt azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyeknek 2020. május 10. és november 10. közötti bevételének legalább a 30 százaléka a (veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. kormányrendeletben felsorolt) vendéglátás, szabadidő tevékenységből származott. Másrészt a veszélyhelyzet ellenére az állami adóügyi segítségnek köszönhetően nem bocsájtja el alkalmazottját a cég, harmadrészt a munkavállalója novemberi bérét is kifizeti - részletezte Izer Norbert.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a bürokratikus terhektől is mentesíteni kell, ezért ehhez igazodva alakította a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal a lehető legegyszerűbbre a novemberre vonatkozó járulékbevallási nyomtatványt, amelyben a jogosultsági feltételekről elegendő az erre szolgáló mezőkbe tett jelzéssel nyilatkozni – ismertette az államtitkár.

A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás 30 napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelésoktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel. Ez azt jelenti, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, ebben az időszakban ingyenesen használhatják az internetet – derül ki a miniszterelnök Facebookra feltöltött videójából.

A kormányzat bejelentése alapján a középfokú oktatásban digitális munkarendben részt vevő diákok és családjaik, illetve a középfokú oktatásban digitális munkarendben tanító pedagógusok ingyenes vezetékes internetszolgáltatásban részesülnek 30 napra – olvasható a Telekom honlapján.

Az ingyenes internetre jogosult Telekom ügyfelek a Telekom honlapján jelezhetik igényüket az egyhavi ingyenes internetszolgáltatásra november 18. és 27. között. Az igény feladásához Telekom-ügyfél esetén egy számlára (a számla bal felső részében található MT ügyfélazonosítóra és folyószámlaszámra), valamint az oktatási jogviszonyt bizonyító úgynevezett oktatási azonosítóra lesz szükség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin