Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.15.

Igazi hősök a csornai háziorvosok

Megbetegedések miatt hat helyett egy felnőtt és egy gyermek háziorvos látja el Csorna összes betegét, ami megközelítőleg tízezer ember. A koronavírus-járvány emberfeletti erőfeszítést kíván az orvosoktól és az ápolóktól is, hiszen naponta több ezerrel emelkedik a fertőzések száma.

A korábbi hat helyett két helybéli háziorvos látja el Csorna betegeit, mivel közel azonos időpontban három háziorvos is koronavírus fertőzött lett. Közülük Dr. Gelencsér Gyula néhány hete elhunyt. Ez után egy gyermek, és egy felnőtt háziorvos házaspár, és Dr. Antal Miklós is elkapta a vírust. Betegségük ellenére ők otthonukból telefonon keresztül folytatják a rendelést. A helyettesítő kollégák egyike Dr. Pődör István, aki megszólalt a Ripost-nak.

Dr. Pődör István

„Mindent megteszünk azért, hogy a védőeszközökkel minimálisra csökkentsük a megfertőződés lehetőségét, de persze én is tartok a betegségtől. Az én családom is aggódik az egészségemért. Ez a hivatás viszont ezzel jár, mindig azt kell csinálni, amit az adott helyzet megkíván, és ott kell helytállni- mondta lapunknak a háziorvos, aki az eddigi kétezer helyett négyezer körüli beteget lát el.

Csorna Margit Kórház

A kieső orvosok másik helyettese Dr. Balázs Mihály Bágyogszovát-Bodonhely települések háziorvosa saját praxisa mellett támogatja kollégáit. Ez azt jelenti, hogy most nem négyezer, hanem 7-8 ezer beteget lát el.

Dr. Balázs Mihály

„A tavaszi betegszámhoz képest legalább négy-ötszörösére becsülöm a koronavírusos betegek számát, akik közül lényegesen több a felnőtt beteg. Azt viszont tudni kell, hogy a gyermekeknél jellemzően tünetszegényen zajlik a megbetegedés, ezért közöttük sok a rejtett beteg, aki persze potenciális fertőzésveszélyt jelent. A helyzetben nagy segítséget nyújt a közelmúltban elindult, és kiválóan működő informatikai rendszer, ami a betegek leleteinek távlekérdezésében, és a receptek online formában a gyógyszertárba juttatásában segít” – mondta Dr. Balázs Mihály. „Sokszor egy időben a betegellátással több telefonhívást is kapunk, de megbirkózunk a feladattal és minden beteg ellátáshoz jut, de a feladatokat rangsoroljuk„ – hangsúlyozta az orvos, kiemelve, hogy kollégái részéről hihetetlen kollegialitást és áldozatkészséget tapasztal és a betegek is fegyelmezetten, tisztelettel, és felelősséggel viszonyulnak a kialakult helyzethez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért